Kilenc táncbemutatót és konferenciákat kínál májusban az Imre Zoltán Program
Dátum: 2018. május 8., kedd, 7:59

Kilenc táncbemutatót és két különböző témájú konferenciát is kínál az érdeklődőknek májusban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által életre hívott Imre Zoltán Program (IZP).

A 2017 januárjában meghirdetett táncművészeti kezdeményezés jelenlegi fázisában a pályázat 1-es és 2-es altémájában nyertes művészek mutathatják be alkotásaikat, amihez a MU Színház és a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Várkert Bazár biztosít helyszínt. A 2-es altémában létrehozott előadásokat a budapesti bemutató után négy vidéki és egy határon túli helyszínen is színpadra állítják - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

Május 14-én mutatkozik be a Várkert Bazárban Grecsó Zoltán Dadogó szimfóniája, május 16-án Szeri Viktor Melinda álma, valamint Katonka Zoltán Enigma című előadása. Május 21-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában láthatja először a közönség C.iC - Gulyás Anna Fekete kutya, valamint a Ziggurat projekt - Sarlós Flóra Légszükséglet című alkotását. Május 26-án a Várkert Bazárban debütál Újszászi Dorottya I hear you és Gera Anita Image című produkciója, május 28-án Tókos Attila - ifj. Zsuráfszky Zoltán Közelítés, valamint Halász Gábor Immortel című előadását láthatja a Várkert Bazár közönsége.

A pályázat győzteseit az alkotás és gyártás összefüggéseit vizsgáló - minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes - konferenciasorozattal támogatják. Emellett az alkotás folyamatát segítő mentorprogram indult neves táncművészek és koreográfusok, többek között Bodor Johanna, Barta Dóra, Velekei László, Rózsavölgyi Zsuzsa, Gál Eszter, Duda Éva és Goda Gábor részvételével.

A kezdeményezés kiemelt figyelmet szentel továbbá a táncszínházi nevelési programoknak: életre hívtak egy konferenciasorozatot a terület definiálása és népszerűsítése céljából. Május 11-én és 12-én a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont a Tánc Színház Nevelés konferenciasorozat, míg május 28-án és 29-én a Jurányi Inkubátorház az Add bele magad! konferenciasorozat következő alkalmainak.

A program keretében született előadások közük négy A Tánc Fesztiválján is bemutatkozik Veszprémben, ahol május 28-án Gera Anita Image, 30-án Sebestyén Bálint Antigoné, június 2-án Tókos Attila és ifj. Zsuráfszky Zoltán Közelítés, június 3-án pedig C.iC - Gulyás Anna Fekete kutya című produkcióját láthatják az érdeklődők.

Az Imre Zoltán Program célja a fiatal tehetségek - jelenleg 23 pályakezdő táncszínházi alkotó - támogatása és képzése mellett a jövő nézőgenerációjának kinevelése is, amelynek megvalósulását az NKA 100 millió forintos kerettel támogatja.

A program kiemelten támogatja a pályakezdő alkotók társművészetekkel együttműködésben születő új alkotásait, ezek találkozását a közönséggel, valamint a korszerű táncművészetet a középiskolás és egyetemista korosztály körében népszerűsítő interaktív oktatási kezdeményezések szervezését. Hangsúlyt fektet továbbá a nemzetközi kapcsolatok építésére és a külföldön elérhető szakmai programokon való részvétel támogatására.

A programmal az 1997-ben elhunyt kiemelkedő alkotó emlékét is ápolja az NKA. Imre Zoltán művészetét a nyitottság, a kísérletezés és a komplex színházi gondolkodás jellemezte, aki kitüntetett figyelmet fordított az ifjú, tehetséges koreográfus és táncművész nemzedékre.

A Kollégium vezetője Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója. A kollégium tagja Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Nagy Zoltán, a Sín Kulturális Központ igazgatója és Kovács Gerzson Péter, a TranzDanz művészeti vezetője.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Csak ámulunk, hogy elmúlunk. "
József Attila
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ