Szlovák és magyar balettegyüttesek lépnek fel az Erkel Színházban
Dátum: 2018. június 11., hétfő, 16:35

A Pozsonyi Nemzeti Színház balett-társulata is fellép a magyar balettegyüttesek mellett június 14-én a Pas de Quatre esten a budapesti Erkel Színházban.

A szlovák együttes először vesz részt az eredetileg a legnagyobb vidéki magyar balett-társulatok fővárosi találkozójaként megszületett programban, a műsort is az ő produkciójuk nyitja meg. Adrian Ducin koreográfiája, a Beatles go Baroque - Eight days a week az ötletgazda Peter Breiner zenéjére készült. Az előadás alapjául szolgáló, és annak címét is adó lemez világszerte listavezető volt, amelyen a Szlovák Nemzeti Színház Zenekara barokk stílusba hangszerelte át a Beatles örökzöld slágereit, ezek inspirálták a koreográfiákat is - közölte a dalszínház az MTI-vel.

A Szegedi Kortárs Balett a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban készült Menyegzővel érkezik, Enrico Morelli Stravinsky zenéjére alkotta meg koreográfiáját. Az előadás egy esküvői ceremónia és egy beavatási szertartást gazdag ötvözetét mutatja be, míg a fokozatosan kialakuló örömtánc elvezeti a résztvevőket az új és boldog élet kapujába. Az előadásban Takács Zsófia, Czár Gergely, Szigyártó Szandra, Kiss Róbert, Bocsi Petra, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Stáry Kata, Vincze Lotár, Nier Janka és Kovács Enikő működik közre.

A Pécsi Balett a Harangozó-díjas Földi Béla Footsteps című koreográfiájával lép színpadra. A sodró lendületű, virtuóz és látványos produkciót Frank Edina, Hoffman Virág Zoé, Karin Iwata, Kaiser Fruzsina, Kócsy Mónika, Szécsi Theodóra, Kerekes Soma Lőrinc, Koncz Péter, Matola Dávid, Molnár Zsolt, Tuboly Szilárd és Varga Máté tolmácsolja.

Az estet a házigazda Magyar Nemzeti Balett zárja Hans van Manen 5 tangó című egyfelvonásosával. A világhírű holland koreográfus talán legnépszerűbb alkotásását Astor Piazzolla zenéje inspirálta és az idén bemutatott LOL-est részeként tért vissza a repertoárra.

Június 15-én a 2014-ben elhunyt Nagy Iván balettművész és -igazgató előtt tiszteleg a balettvilág. A Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán a Magyar Nemzeti Balett művészei és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei mellett a világ legjelentősebb társulatainak táncosai is fellépnek. A kétrészes gála színes programja az elmúlt évek legjobban sikerült balettprodukciói közül válogat a Csajkovszkij-klasszikusoktól kezdve a Don Quijotén át A rosszul őrzött lányig és az Etűdökig. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Déri András és Kollár Imre vezényli.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„Fucsik azt mondta: Emberek, legyetek éberek! Én meg azt mondom: Éberek, legyetek emberek!
Szász János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ