Hétfőn kezdődik a 14. Magyar Táncfesztivál Győrben
Dátum: 2018. június 18., hétfő, 11:55

Hétfőtől egy héten át ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol 14. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált és negyedszer a gyermek táncfesztivált - tájékoztatta a szervező Győri Balett igazgatója az MTI-t.

Kiss János elmondta, hogy hat helyszínen közel félszáz produkciót láthat a közönség a klasszikus balett műfajtól a néptáncon át a kortárs táncokig hazai és külföldi professzionális és amatőr társulatok előadásában. Az idei koncepció szerint igyekeznek átfogó képet mutatni a magyar és a közép-európai táncélet elmúlt évéről. 

A fesztivál nyitó eseménye hagyományosan a Győri Balett előadása, a Művészetek Palotájában tavasszal bemutatott Pianoplays lesz, egy Wagner és Liszt műveire készített, szerelemről szóló darab Velekei László művészeti vezető koreográfiájával. 

Az egy hét alatt a Nagyszínpadon fellép majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely a folklór nyelvén állít emléket a 150 évvel ezelőtti kiegyezésnek és annak a magyarságra való hatásának. De látható lesz a Magyar Nemzeti Balett, a Kijevi Modern Balett, a Frenák Pál Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a St. Pölten-i Europaballett, a Kecskeméti City Balett, az olasz EgriBiancoDanza Compagnia, a Brno Balett és az Experidance előadása is.

A Kisfaludy-teremben a nyitó napon Pirók Zsófia Én, Sally, táncolunk címmel ad kortárs flamencoestet Az ötödik Sally című regény alapján. A többi napon a Budapest Táncszínház, Fehér Ferenc, az Egri GG Tánc, az Udvarhelyi Néptáncműhely, a Góbi Tánctársulat és a Duna Táncműhely előadásait lehet megtekinteni. 

A Vaskakas Művészeti Központban a Madách Színház Táncegyüttese Shakespeare műveire írt, a Győri Balett pedig Szophoklész Antigoné című drámáján alapuló darabokat mutat be. Ott rendezik a gyermek táncfesztivált, ahol négy nap alatt négy társulat meséjét tekinthetik meg a legkisebbek. Az RP-Evolution DC Holle Anyó történetét, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Pöttöm Palkó meséjét, a Pécsi Balett a Hófehérke és a hét törpét mutatja be, a Bozsik Yvette Társulat pedig Csizmás kandúr világába repíti a legkisebbeket. 

A II. János Pál Pápa téren a néptánc, a modern táncok és a zene kapja a főszerepet. A szabadtéri előadások sorát a Maros Művészegyüttes néptáncos, népzenés műsora nyitja, este pedig táncházat tartanak. Később fellép még a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, helyi és környékbeli táncstúdiók, de zenés programokat is tartanak. 

A táncfesztivál alatt végig megtekinthető lesz a német Pina Bausch táncos-koreográfus munkásságáról szóló kiállítás a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjén. A tárlat bemutatja, hogyan hatott a művész Federico Fellinire, Pedro Almodóvarra vagy Esterházy Péterre. 

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ