Kétszáz fiatal vesz részt az első diaszpóra tánctáborban Sátoraljaújhelyen
Dátum: 2018. július 19., csütörtök, 13:14

Tizenhat tematikus tábor keretében mintegy ezer, a diaszpórából érkező diák vehet részt idén különböző programokon Magyarországon és az elcsatolt területeken - közölte Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség külhoni magyar diákok számára szervezett néptánctáborának megnyitóján, kedden.

Hozzátette, kétszáz résztvevőjével a sátoraljaújhelyi a szövetség diaszpóra-programjának legnagyobb tábora.

"Ez egyben a legmagyarabb tábor is abból a szempontból, hogy akik a népzenét, a néptáncot választják, még közelebb érzik magukhoz a magyar kultúrát, a magyar nemzetet" - mondta.

Kiemelte, külön öröm, hogy akik eljöttek a táborba, lakóhelyükön is tevékeny tagjai a magyar közösségeknek.

A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja tavaly indult el kísérleti jelleggel, és idén is sikerült forrást találni a tervezett programok megrendezésére. Reményei szerint a program jövőre is folytatódhat a magyar kormány támogatásával.

Szilágyi Péter hangsúlyozta, a kormány számára nagyon fontos, hogy kapcsolatot teremtsen és ápoljon a diaszpórában élő fiatalokkal, valamint a közösségekkel.

Ezért is küldenek a Kőrösi Csoma Sándor program segítségével ösztöndíjjal mások mellett például cserkészeket, néptáncosokat olyan közösségekbe, ahol szükség van rájuk.

Ez a program is a diaszpóra és a magyarság kapcsolatát erősíti - közölte.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke úgy fogalmazott: reményei szerint a tartalmasnak ígérkező hét végére a tábor résztvevőiben jelentősen erősödik az összetartozás-tudat, a kötődés az anyaországhoz, amely mindannyiuké, éljenek bárhol a világon. Hozzátette: a tábor résztvevői Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, valamint Nyugat-Európa több országából érkeztek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van – hogy nem létezik."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ