Három nagy táncegyüttes sikerprodukcióit kínálja idén a Keszthelyi Táncpanoráma
Dátum: 2018. szeptember 11., kedd, 10:14

A Duna Táncműhely, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Szegedi Kortárs Balett sikerprodukcióival, valamint fotókiállítással, tánctörténeti előadással és táncházzal várja az érdeklődőket szeptember 13. és 15. között a 16. Keszthelyi Táncpanoráma.

Az idei fesztivál programjába négy olyan előadást válogattak be, amelyek minden alkalommal nagy sikert aratnak a Nemzeti Táncszínházban - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Szegedi Kortárs Balett Sztravinszkij-estjét (Menyegző, Tavaszi áldozat) hozza el a Balaton Színházba, a Duna Táncműhely Álom, álom kitalálom, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes pedig Kiegyezés című előadásával érkezik Keszthelyre.

A háromnapos fesztivál kísérőprogramjai közé tartozik a 30 éves Szegedi Kortárs balett elmúlt évtizedeit megörökítő fotógráfiákból nyíló tárlat 30 év - 30 kép címmel, Lakatos János koreográfus és táncpedagógus Tánc és kreativitás című előadása, valamint a hagyományőrző táncegyüttesek részvételével zajló táncház.

A Keszthelyi Táncpanoráma a Balaton Színház 2002-es átadása óta kínál az őszi hónapokban tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a tánc szerelmeseinek.

Az elmúlt évek alatt a város egyik meghatározó kulturális eseményévé vált a rendezvény, amely a táncművészet kiemelkedő társulatait vonultatja fel több - néptánc, táncszínház és modern balett - műfajban.

A rendezvénysorozat a Nemzeti Táncszínház és a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház közös szervezése.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van – hogy nem létezik."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ