Már 200 páros nevezett a jövő hétvégi budapesti táncversenyekre
Dátum: 2019. január 28., hétfő, 15:04

Már 200 páros nevezett a jövő hétvégén Budapesten tartandó táncsport magyar bajnokságra és a Hungarian Dance Open nemzetközi versenyre - mondta Zsámboki Marcell, a Magyar Táncsport Szakszövetség elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakszövetségi elnök hozzátette: a nevezés még tart, a jövő hét végéig akár meg is duplázódhat az induló párosok száma.

A versenyt a gyermekkorosztálytól a senior korosztályig, standard és latin-amerikai tánc kategóriában rendezik meg, és színes bemutatók is lesznek. Minden érdeklődőt várnak jövő szombaton és vasárnap a MOM Sport- és Rendezvényközpontban - tette hozzá.

Zsámboki Marcell elmondta: a világversenyen körülbelül 25 országból - köztük Kínából és Ausztráliából - érkeznek versenyzők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Az állatvilágot számos környezeti veszély fenyegeti. De legalább megkímélik a televíziótól."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ