Világhírű kínai társulat előadása a Nemzeti Táncszínházban
Dátum: 2019. május 9., csütörtök, 10:36

5 & 9 címmel mutatja be szerdán este különleges előadását a világhírű Tao Dance Theater kínai kortárstánc társulat a Nemzeti Táncszínház nagytermében.

"A befelé forduló, meditatív, repetitív mozdulatokból álló keleti táncművészet nagyon más, mint amit itthon a közönség megszokott. A számmal ellátott művek szerzője, Tao Je, a társulat egyik alapítója, vezetője és koreográfusa úgy tartja, a cím eleve meghatározó, míg ő azt szeretné, hogy csak a mozdulatok varázsa hasson a nézőre" - mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

A magyar közönség kedden láthatta először a különleges produkciót, bár a Tao Dance Theater két évvel ezelőtt már járt Budapesten a Numerical Series (Számsorok) című sorozata másik két darabjával. A 2008-ban alakult társulat darabjait a körkörös mozgásokból épülő, egyéni táncstílus jellemzi. A Tao Dance Theater több mint negyven országban turnézott, több száz fesztiválon vett részt.

Mint elhangzott, az 5-ös darabban öt, a 9-esben kilenc táncművész dolgozik együtt, az első meditatívabb, összefonódva, egymáshoz láncolva játszanak, a másodikban nagyon dinamikusan végigdolgozzák a 35 percet a különleges avantgárd zenére, amelyet Hsziao Ho szerzett.

A szerda esti előadáson a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából a budapesti kínai nagykövetségről is lesznek vendégek. A 2001-ben alapított Nemzeti Táncszínház új épületét február 25-én nyitották a Millenáris parkban, a társulat akkor költözhetett be négy év átmeneti időszak után.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ A nevetés bölcsebbé tesz minket, mint a bosszankodás."
Gotthold Ephraim Lessing
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ