Martin György Országos Néptáncfesztivál Szegeden
Dátum: 2019. június 25., kedd, 7:44

Több száz táncos mutatkozik be és ad számot tudásáról a július 5-én kezdődő XI. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden - közölte Roboz István szervező az MTI-vel.

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől - Novák Ferenc ötlete alapján - a rendezvényen páros években nemzetközi, páratlan években magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli.

Idén a házigazda Szeged Táncegyüttes mellett tíz társulat mutatkozik be, közülük a Terbete néptáncegyüttes az erdélyi Zilahról érkezik. Az együtteseket a nyíregyházi Szikes zenekar kíséri.

A hagyományokhoz híven a fesztivál az együttesek felvonulásával indul a szegedi sétálóutcán, majd a résztvevők a Dugonics téren adnak néhány perces virtuóz ízelítőt műsorukból mintegy kedvcsinálóul a Kisszínházban rendezendő folklórbemutatókhoz.

A fellépésekkel nem ér véget azonban a fesztivál programja, a Károlyi-kollégiumban szombaton késő este az együttesvezetők adnak műsort, melyet hajnalig tartó táncház követ.

Bár a rendezvény nem verseny, a produkciókat zsűri előtt mutatják be, amely értékeli azokat a csoportokat, melyek korábban még nem minősített koreográfiát adnak elő, a legjobbak komoly anyagi elismerésben részesülnek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ