Két év kihagyás után ismét megszervezik az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek találkozóját
Dátum: 2021. május 25., kedd, 8:08

Két év kihagyás után ismét megszervezik az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek találkozóját, amelyet idén Csíkszeredában tartanak - jelentették be csütörtökön a szervezők sajtótájékoztatón.

A Maszol.ro erdélyi hírportál tudósítása szerint a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vállalta a házigazda szerepét. A május utolsó hétvégéjén rendezendő eseményen hat társulat mutatja be műsorát. A jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt csak az előadások egy részén lehet jelen a közönség.

Utoljára 2018-ban, Marosvásárhelyen találkoztak a néptáncegyüttesek. Most a mezőny új résztvevővel bővült, ugyanis jelen lesz a legfiatalabb erdélyi hivatásos társulat, a Bekecs Néptáncszínház is.

András Mihály, a házigazda Hargita együttes igazgatója és művészeti vezetője elmondta, három nap alatt hat előadást mutatnak be a társulatok. A csíkszeredai együttesen és a Bekecs Néptáncszínházon kívül jelen lesz a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes és az Udvarhely Néptáncműhely.

Közölte, hogy az idén elmaradnak a kísérő rendezvények és a nagy tömeget vonzó programok, így nem tartják meg a szokásos flashmobot, illetve nem lesz táncház és eltekintenek a záró gálaműsortól is.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta, hogy a székelyföldi város méltó helyszíne lesz a találkozónak és bejelentette: keresni fogják annak a lehetőségét, hogy egy évente megrendezett néptánceseményt honosítsanak meg Csíkszeredában.

A hat előadás közül ötöt a Hargita együttes Facebook-oldalán élőben lehet követni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ