Eredményesen szerepeltek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei a Tanzolymp nemzetközi balettversenyen
Dátum: 2022. február 25., péntek, 14:14

Két első, két második, egy harmadik és két döntős helyezést értek el a berlini Tanzolymp nemzetközi balettversenyen az Opera balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, akik ezzel kiérdemelték a részvételt a rendezvényt záró gálán is - közölte a Magyar Állami Operaház kedden az MTI-vel.

A Magyar Állami Operaház hat éve indult balettképzésében részt vevő fiatalok 28 ország 350 versenyzőjével mérték össze tudásukat.

Ruip Katica, 6. évfolyamos növendék, aki 2019-ben korosztályában ért már el első helyezést a Tanzolymp balettversenyen, ismét a legjobb helyen végzett klasszikus balett kategóriában A hattyúk tava című darabból Odile variációjával és a Carmen-szvit egy részletével, míg modern tánc kategóriában Vetési Adrienn Blooming című koreográfiájával második helyezést ért el.

A két elismerés mellett Ruip Katica három ösztöndíjat is elnyert a Berlini Állami Balettiskola, a Müncheni Zenei és Előadóművészeti Főiskola Balettakadémiája és a Zürichi Táncakadémia kurzusaira.

Ugyancsak első helyezést ért el klasszikus balettkettős kategóriában Pollák Julianna Éva és Pásztor Júlia 2. évfolyamos növendékek párosa, akik A púpos lovacska című balettből mutattak be variációkat.

Második helyen végzett klasszikus balett kategóriában Bobvos Oliva 4. évfolyamos növendék, aki a Gajane és a Párizs lángjai című balettből táncolt szólót. Harmadik helyezést ért el ugyanebben a kategóriában, és próbatáncra kapott meghívást a Holland Nemzeti Balett Akadémiájára Porkoláb Cecília 6. évfolyamos növendék, aki A hattyúk tavából Odette variációját és a Paquita egy részletét mutatta be a megmérettetésen.

Bonecz Franciska Yuki 3. évfolyamos és Varga Lilla Emese 4. évfolyamos növendék szintén bejutott a döntőbe - emelték ki a Magyar Állami Operaház közleményében.

Mint írják, a balettiskola hétfős csapatának sikeres szerepléséért Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója köszönetet mondott a felkészítőknek, Radina Dace, az Opera balettiskolájának művészeti vezetője, Ruip Katica és Porkoláb Cecília felkészítő balettmestere mellett Chernakova Olga, Kirejko Dmitrij Taraszovics és Vetési Adrienn balettmesternek, továbbá Ókovács Szilveszternek, az Opera főigazgatójának mindazért a segítségért, amit a növendékek kaptak, valamint a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány kurátorainak, minden támogatónak, különösen a szülőknek.

A február 17. és 22. között 19. alkalommal megrendezett berlini Tanzolymp nemzetközi balettverseny célja, hogy mesterkurzusokkal, szemináriumokkal és versenyekkel segítse a fiatal táncosokat, nemzetközi pályájuk indulását, valamint a tánc népszerűsítését. Az évente csaknem ezer, 10 és 21 év közti fiatalt megmozgató eseményen számos tánckategóriában mérettetnek meg a táncos növendékek a klasszikus és a modern műfajokban. A gálát a legjobb produkciókból összeállító zsűriben az idén 15 szakember foglalt helyet, akik között a Berlini Állami Balett és a kijevi Ukrán Nemzeti Opera vezető szólistái mellett az amszterdami, bázeli, bécsi, berlini, lisszaboni, londoni, müncheni és zürichi balettegyüttesek iskoláinak igazgatói is képviseltették magukat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ A szerelem buzgó megfeledkezés mindarról, ami rajta kívül van."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ