Hétfőn kezdődik a veszprémi táncfesztivál
Dátum: 2022. május 21., szombat, 11:14

Hétfőn kezdődik és május 29-ig tart a XXIV. Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál Veszprémben - jelentette be a rendezvény fesztiváligazgatója pénteken a városban tartott sajtótájékoztatón.

Vándorfi László felhívta a figyelmet arra, hogy rendezvényük a jelenleg működő veszprémi fesztiválok közül a legrégebbi, és mára a város kiemelt fesztiváljai közt szerepel. Hangsúlyozta: Veszprém nemcsak a hagyományos, a múltban gyökerező kultúrának, hanem a progresszív kultúrának is otthona.

A fesztivál az együttműködés jegyében szerveződik, melyen a város művészeti intézményei közösen vesznek részt - húzta alá.

Horváth Csaba művészeti vezető a programok ismertetésekor jelezte: a kortárs tánc az egyik legbefogadóbb művészeti ág, ezért rendezvényüket is az összművészetiség jellemzi majd.

A nyitónapon fellép az extrém sportolókból és kortárs táncosokból álló Flying Bodies csoport, valamint a tavalyi évhez hasonlóan idén is látható lesz a Lighthouse 360 fényinstallációja is.

Góbi Rita gyerekeknek szóló előadással készül a kora reggeli ébredésről, a finn Jenna Jalonen a magyar Simkó Beatrix-szal a két nép közös gyökereiről hoz egy darabot Veszprémbe.

A fesztiválra érkezik a kanadai koreográfus, Marie Chouinard, a francia Massala és a szintén francia Josef Nadj is. Rajtuk kívül a Szegedi Kortárs Balett, a Sub Lab Pro, a Gangaray Dance Company is színpadra áll Veszprémben.

A fesztivál kísérőprogramjai közül az művészeti vezető kiemelte a Dresch Vonós Quartet koncertjét, a száz évvel ezelőtt született Pier Paolo Pasolini előtt tisztelgő filmvetítést, valamint azt is, hogy szombaton szakmai konferenciát is tartanak.

Mike Friderika, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program programfejlesztésért felelős igazgatója elmondta, hogy a szervezők szándéka az, hogy a fesztivál "országos szinten is látható legyen a szakma számára."

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ