Áttáncolnak tizenegy városon
Dátum: 2007. január 17., szerda, 10:57
Nyugat-európai turnéra indult szerdán a Győri Balett, melynek tagjai négy ország tizenegy városában, összesen tizenkét alkalommal lépnek fel – mondta el Kiss János igazgató szerdán, az indulás előtt.
A győri együttes Ausztriában, Németországban, Svájcban és Franciaországban vendégszerepel a két és fél hetes turné alatt. Színre viszik Az operaház fantomja című egész estét betöltő táncjátékot, Libor Vaculik romantikus koreográfiájával, illetve három egyfelvonásos produkciót: a Carmina Buranát, Günther Pick kompozícióját, Bombicz Barbara Párkák című balettjét és Libor Vaculik Játék a szerelemről című táncjátékát.

A mostani turné a győriek tizedik nyugat-európai vendégszereplése. A fellépési helyszínek között több olyan is van, ahova már régi vendégként térnek vissza. Ilyen egyebek között a németországi Neuburg, ahol évről évre rendszeresen tartanak előadást. A franciaországi St. Germain ugyanakkor teljesen új helyszín, ott először mutatkoznak be a győri táncosok.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ Becsüld meg a kezdőt – ő semmi, de még minden lehet."
Forbáth Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ