Kezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden
Dátum: 2022. július 7., csütörtök, 8:31

Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden - tájékoztatta a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány az MTI-t.

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől - Novák Ferenc ötlete alapján - a rendezvényen egyik évben nemzetközi, a másikban magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli.

A fesztiválon az együttesek zsűri előtt mutathatják be új koreográfiáikat, és azokat a szakemberek értékelik és díjazzák. A szervezők néhány éve döntöttek úgy, hogy a rendezvényen az ifjúsági csoportok számára kínálnak szakmai megmérettetéssel egybekötött bemutatkozási lehetőséget, hiszen ez a korosztály már birtokában van annak a tánctudásnak, amellyel képesek teljes esztétikai élményt nyújtani miközben a lelkesedésük, szenvedélyük, odaadásuk páratlan.

Idén hat együttes csoportjai mutatkoznak be a fesztiválon, a házigazda Szeged Táncegyüttes mellett a Figurás Táncegyüttes Nyíregyházáról, a Bartók Táncegyüttes Békéscsabáról, a Dobbantó Néptáncegyüttes Szegvárról, az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, valamint a Tiszavirág Néptáncegyesület Deszkről, illetve Szegedről.

Pénteken délután a résztvevő népviseletben, zenés kísérettel a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre vonulnak, ahol a fesztiválmegnyitón ízelítőt adnak műsoraikból. Másnap este a Kisszínházban az együttesek zsűri és közönség előtt mutatják be a programjukat. Emellett a fiatal táncosok szakmai programokon vehetnek részt: rendeznek táncbemutatókat, a zsűri részletes szakmai értékelést nyújt a produkciókról, a fesztivál hagyományaihoz híven pedig a napi programokat hajnalig tartó táncház zárja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ