Petőfi 200 - Petőfi ihlette az Alba Regia Táncegyüttes új produkcióját
Dátum: 2023. január 16., hétfő, 13:44

Az Alba Regia Táncegyüttes Petőfi ihlette előadást mutat be Verslábak címmel márciusban, a székesfehérvári Táncházban - közölte a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az MTI-vel.

Petőfi különleges életútja inspirálta Majoros Róbertet, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetőjét a produkció létrehozásakor. Az együttes korábban már foglalkozott ezzel a témakörrel, akkor Petőfi népdalokká folklorizálódott verseit mutatták be, bebarangolva a teljes Kárpát-medencét.

A mostani előadást ennél is komplexebbre tervezik: a folklorizálódott versek mellett a népzene és a tánc segítségével megjelenítik a költő kevésbé ismert, székesfehérvári történeteit, szerelmi költészetét, forradalmi verseit és Krúdy Gyula regényéből az ál-Petőfiket is.

A táncos, zenés és prózai jeleneteket a vizuáltechnika segítségével teszik színházszerűvé. Mind a táncban, mind a zenében vissza-visszatér a reformkor hangulata, helyenként a ruházatban is megjelennek az eredeti népviseletek.

A Verslábak című előadás főszereplője Gőbölös Gábor, az Alba Regia Táncegyüttes egykori tagja lesz, aki a darab előkészületeiben is nagy szerepet vállalt. Ő vezeti végig a közönséget Petőfi Sándor életének izgalmas állomásain az Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja közreműködésével - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ