EKF - Május közepén rendezik a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált Veszprémben
Dátum: 2023. február 22., szerda, 14:51

Május közepén rendezik meg a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált Veszprémben, ahol a tánc mellett összművészeti produkciókat is láthat majd a közönség - közölte szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján a fesztivál igazgatója.

Vándorfi László elmondta, hogy a tervek szerint 25 produkciót, köztük nyolc külföldi előadást láthatnak az érdeklődők a fesztiválon, amelyet idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként rendeznek meg.

Mint hozzátette, műfaji sokféleség jellemzi a programsorozatot, hiszen a klasszikus tánc mellet crossover összművészeti produkciók és digitális képzőművészeti alkotások is láthatók majd.

Kiemelte, hogy a fesztivál időszakában országszerte zajló 10. Színházi Olimpia három produkciójukat is programjába emelte: a francia Baro d evel társulat La című előadását, az orosz származású Compagnie Belova Tchaika című produkcióját és a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió Lift című előadását.

Az EKF programnak köszönhetően a fesztivál felkerült a nemzetközi térképre - hangsúlyozta Vándorfi László.

Németh Rajmund, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program kulturális projektmenedzsere hozzátette, hogy a programsorozat nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően külföldi vendégekre is számítanak.

Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetője, a fesztivál művészeti vezetője kiemelten fontosnak nevezte, hogy a fesztivál "megtalálja saját arcát". Mint mondta, az idei program során a nemzetköziség és az összművészeti jelleg adja meg a profilt.

A májusi fesztiválon láthatja a közönség a francia Compagnie Parc Motifs című darabját, a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadását, a Frenák Pál Társulat Fiúk című produkcióját és a Hodworks Pirkad című performanszát is. A Fitos Dezső Társulat a legkisebbeket várja Kerekutca című mesejátékával, amely Paár Julcsi Kerekerdő című lemezének zenei anyagára készült.

A nagyszínházi, stúdiószínházi és utcaszínházi előadások mellett szerepel a programban Lajkó Félix hegedűkoncertje és az Anima Sound System Mihály című előadása is, amely a 250 éve született Csokonai Vitéz Mihályt mutatja be rap-stílusban.

A fesztivál előadásai városszerte több beltéri és szabadtéri helyszínen láthatók majd.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Csak egy szót kell a templomban kimondanod, hogy megházasodj, és csak egy nevet álmodban, hogy elválj."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ