Mono táncfesztivál
Dátum: 2005. december 28., szerda, 16:20
Háromnapos mono táncfesztivált rendeznek a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában december 28-a és 30-a között. A fesztiválon a kortárs táncművészet 13 neves előadója lép fel, többek között Bozsik Yvett, Ladányi Andrea, Kovács Gerzson Péter, Horváth Csaba és Hargitay Ákos.

Énekes István művészeti projektvezető a rendezvény kapcsán elmondta, hogy évente sok magas színvonalú darab születik az egyszemélyes táncszínházi művajban. Ezeket gyűjtötték össze és mutatják be a fesztivál keretében.

A háromnapos művészeti találkozón törzsközönségdíjat osztanak ki, hiszen mint Énekes István elmondta, minden művészeti alkotásnak a közönség az igazi zsűrije. A bemutatott produkciókra azok szavazhatnak, akik mind a hat előadásra váltanak jegyet vagy bérletet. Az előadások 17 és 19 órakor kezdődnek a kamara, illetve a színházteremben.

A táncfesztivál kísérő programjaként táncfilmeket vetítenek, de megtekinthetik az érdeklődők az Alternatív és Független Színházak Szövetsége fotószekciója tagjainak fénykép és Fenyves Márk tánctémájú festménykiállítását is.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ Az igazak álma! Az igazaknak nem volna szabad aludniuk."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ