3 kor
Dátum: 2007. október 8., hétfő, 16:28
Október 11-én 19.3-kor lesz a Dream Team Színház: A 3 kor (tánc-vízió Szilvásy Edit szobrászművész műveinek felhasználásával) című bemutatója a Nemzeti Táncszínház - Refektóriumában.

A 3 kor a szexualitás szakrális szintre való visszaemelésének vágyát fogalmazza meg a születés-halál örök körforgásának tükrében.
A 3 kor a női szerepek elutasításának vagy elfogadásának története.
A 3 kor egy nő története és a meg nem valósult vágyaké.
A hangsúlyozottan női jellegű "események" mellett láthatatlanul, de állandóan jelen van a férfi.
A Férfi. vagy az, ami a legfontosabb belőle?

A Dream Team Színházat 1991-ben alapította meg Balázs Mari és Tóth Imre, több mint 10 éves színházi múlttal a hátuk mögött. Balázs Mari képzettségét Marcel Marceau Nemzetközi Pantomimiskolájában Párizsban, valamint hazai mestereknél szerezte. A Dream Team Színház darabjainak többségét ő rendezi. Tóth Imre az Universitas Együttes tagja volt, színészként szerepelt évekig. Céljuk kezdettől fogva olyan előadások létrehozása, amelyekben egyenrangú szereplőként van jelen a színészi játék, a mozgás, a tánc, a zene és a látvány.


Rendező-koreográfus-előadó: Balázs Mari
Koreográfus munkatárs: Dékány Edit
Installációk: Szilvásy Edit
Film: Lendvai Nelly
Díszlet: Tóth Imre
Jelmez: Farkas Réka
Zene: montázs
Hang: Sólyom Tamás
Fény: Szabados Tamás
Munkatárs: Tóth Imre

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Mondd meg, mit olvasol, és én megmondom – kitől loptad a könyvet."
Ilf
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ