
Az emlékezés két részből áll: bevezetésként Markó Iván és Keveházi Gábor személyesen emlékeznek meg Maurice Béjart-al való közös munkájukról. A beszélgetést követően - melyet Lőrinc Katalin vezet - a Marcel Schüpbach által készített, 2001-ben forgatott, „B mint Béjart"című francia dokumentumfilmet vetítik, mely végigköveti a koreográfust a „Fény" című balettja létrehozásában egészen a premierig.
Program
18.00 óra
A Francia Intézetben Keveházi Gábor és Markó Iván személyesen emlékeznek meg Maurice Béjart-al való közös munkájukról. A beszélgetést Lőrinc Katalin szakújságíró vezeti.
A "B comme Béjart" című film vetítése. Marcel Schüpbach dokumentumfilmje a koreográfus "Lumiere" című balettjének létrejöttét követi nyomon (Svájc/ Franciaország/Belgium, 2002, 92’, francia nyelven, angol feliratozással).
Maurice Béjart
Maurice-Jean Berger néven született 1927. január 1-jén, Marseille-ben.
A táncosból lett koreográfus Párizsban debütált. Sikerei és tehetsége révén hamar bemutaktozhatott a Londoni, majd pedig Stockholmi színpadokon is.
1960-ban Maurice Huisman meghívására Brüsszelbe ment dolgozni, ahol megalapította a Ballet du XX. Siecle együttest, egy nemzetközi társulatot, mellyel bejárta az egész világot. Legnagyobb sikerei között olyan világhírű koreográfiák szerepeltek, mint a Jorge Donn nevével fémjelzett Bolero, vagy a Rómeó és Júlia.
Béjart 1970-ben Brüsszelben iskolát is alapított, Mudra néven, mely sok neves művészt adott a balett világának. Tanárként is legalább olyan sikeres volt, mint táncosként és koreográfusként.
A pályán eltöltött hosszú évtizedek alatt neves művészek kerültek ki a keze alól, többek között a Győri Balett alapítója, Markó Iván.
1987-ben Svájcba, Lausanne-ba helyezte át társulatát, mely Béjart Ballet Lausanne néven vált világhírűvé. Koreográfusként a különböző kultúrák kifejezése (Bhakti, Golestan, Kabuki, Dibouk, Pyramide) és a nagyon tág körű zenei repertoár (Bouleztől Wagnerig) jellemzik.
Olyan felejthetetlen előadások fűződnek a nevéhez, mint a már említett Bolero, vagy az Orfeusz, a Tavaszünnep, a Don Juan, az Egy vándorlegény dalai, A tűzmadár és A menyegző.
Utolsó, „80 perc alatt a Föld körül" című darabjának rendezése közben, hunyt el 2007. november 22-én.
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |