Két együttes, egy színpad
Dátum: 2008. február 1., péntek, 12:58
Február 9-én 19-órakor láthatják a Ballet Prague Junior és a Magyar BalettSzínház Gödöllő közös estjét a Nemzeti Táncszínházban.

A Ballet Prague Junior több mint tíz éve Csehország reprezentáns együttese. A Magyar BalettSzínház Gödöllő igazgatójával, megalakulásuk óta szoros művészi kapcsolat fűzi össze a két együttest. A fiatal társulat táncosai a Tanecni Center Praha végzős növendékeiből kerülnek ki.

Előadásaikat lendületes és attraktív táncnyelv, valamint drámaiság jellemzi. A fiatal táncosok csehországi előadásaik mellett rendszeresen fellépnek Európa szerte, évi több mint 60 előadást produkálva.
 
Hazánkban első ízben lépnek fel, a Nemzeti Táncszínházban, valamint Gödöllőn, egy-egy előadás keretében. Bízunk benne, hogy a Magyar BalettSzínház Gödöllővel közösen szórakoztató és maradandó élményekben gazdag előadásokat hagynak maguk után.

I. rész

VIOLETA (magyarországi Premier!)

Barátjának, Violetának az élettörténete ihlete meg a koreográfust. Violeta túlélte a Holokausztot. A darab az üldözetésről és száműzetésről szól, ugyanakkor nem pusztán a zsidók elleni üldöztetésről, hanem a zsidó, illetve muzulmán közösségek ibériai félszigetről való elüldözéséről a 11. és 13. század között. A darab fejet hajt egy barátnak és egyben mindenkinek, aki valaha az üldöztetés, illetve a száműzetés sorsára jutott, és aki ennek ellenére megtartotta hitét és bizalmát. Az író héber dalokat választott, melyeken keresztül kívánja a kultúrát bemutatni.

Koreográfus: Ramón Oller


BESZÉLŐ TESTEK

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Loose, J.Funk, Voughem, J.Cage, J.S.Bach

Jelmez: Kövessy Angéla
Világítás: Kovács Gerzson Péter
Próbavezető balettmester: Schneiderová Linda

Táncolja: Bogdan Petronela, Schneiderová Linda, Kéri Nagy Béla, Svidró Viktor, Zaka Tamás,

„A darab, ha úgy tetszik egyfajta lenyomata a táncos létnek. A „beszélő testek" szavak nélkül fogalmaznak. A táncosok költészetüket mozgásba öntve örökítik meg estéről estére. Tiszavirág életük itt zajlik a szemünk előtt: a próbateremben, a színpadon, színházban. Gyakorolnak, szeretnek, boldogok, izzadnak és sírnak; érzelmeik tükre a tánc. Ezek az érzések, gondolatok foglalkoztattak, mikor a „Beszélő testek"-et koreografáltam. A darab tulajdonképpen egyfajta színes leporello a táncosi létről. Képeslapok, melyeket minden előadással szeretnénk átnyújtani a nézőknek barátaimmal – a tánc művészeivel."

/Egerházi Attila/

II. rész

MAGYAR TÁNCOK (Premier!)

Koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Brahms

Táncolják a Magyar Balettszínház Gödöllő és a Ballet Prague Junior táncosai

Fehér csend

Koreográfia: Egerházi Attila
Zene: Arvo Part (Fratres)
Jelmez:  Andrea T. Haamer
Fényterv: Egerházi Attila

Táncolják: Barta Dóra mv.,Bogdán Petronella, Szirmai Irén,
Bitó Sándor, Kéri Nagy Béla, Svidró Viktor, Zaka Tamás

„Az élet Isteni. Mi, emberek igyekszünk „emberivé" tenni, de mindig akadnak olyanok, aki rámutatnak lét Isteni eredetére.

Ez a csoda, ami előbbre viszi a világot."

/Egerházi Attila/


Carioca

Koreográfus: Egerházi Attila
Zene: C.Veloso

Táncolják a Magyar Balettszínház Gödöllő és a Ballet Prague Junior táncosai.
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja."
Kodály Zoltán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ