Tánchétvége Miskolcon
Dátum: 2008. február 18., hétfő, 15:53
A Miskolci Tél Kocsonyafesztivál ideje alatt, február 22. és 24. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Tánchétvégét a Miskolci Nemzeti Színházban. Február 22-én este 6 órától másnap este 6 óráig 24 órás nonstop táncimprovizációra, 23-án és 24-én a Bozsik Yvette Társulat két felnőtt és egy gyermekelőadására várják az érdeklődőket.

Idén először a kuriózumnak számító TáncEgyütt című nonstop programban egyének, párok és csoportok táncolnak majd kedvük szerint a Játékszín színpadán. A táncimprovizáción csak a regisztrált jelentkezők vehetnek részt, viszont a műsort 24 órán keresztül óriáskivetítőn és a világhálón keresztül minden érdeklődő végigkísérheti.

A Miskolci Nemzeti Színház saját táncszínházi bemutatóin túl rendkívül fontosnak tartja, hogy a közönség a kortárs táncszínház élvonalbeli magyar együtteseit és előadásait is megismerhesse. Idén a kortárs magyar táncélet egyik külföldön is nagy sikereket aratott különleges alkotója, Bozsik Yvette társulata mutatkozik be gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadásokkal.

A Holtodiglan című darab azt a kérdést boncolgatja: vajon egymásnak vagyunk-e teremtve és megtaláljuk-e valamikor elveszett másik felünket. Az előadás február 23-án este 7 órakor tekinthető meg Bozsik Yvette és Vati Tamás táncművészek közreműködésével a Kamaraszínházban.

A Létramesék gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szól. Különös színházi előadás. Egyik főszereplője a létra, ez a hétköznapi tárgy, amely a színpadon folyamatosan átalakul, mindig másképpen tűnik föl. A szebbnél szebb gyerekversekre készített koreográfiák a mesék és a képzelet világába, a felnőtté válás rejtelmeibe repítik a nézőket. Az előadás február 24-én 11 órakor tekinthető meg a Kamaraszínházban a Bozsik Yvette Társulat előadásában.

A Miss Julie August Strindberg Julie kisasszony című drámájának XXI. századi adaptációja. A 16 éven felüli nézőknek ajánlott egyfelvonásos darab a létért való küzdelmet mutatja be a grófkisasszony és inasa szenvedélyes kapcsolatán keresztül. Az előadás február 24-én este 6 órakor a Csarnokban tekinthető meg.

A Holtodiglan és a Miss Julie című táncjátékok után a szervezők és az alkotók közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket. A közönségtalálkozókat Mikita Gábor a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum muzeológusa vezeti.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„A legnagyobb dolog a világon: fiatalon meghalni, de lehetőleg minél később."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ