XX. század
Dátum: 2008. április 1., kedd, 18:41
Ismét műsorra tűzi a Szegedi Kortárs Balett tavalyi évadának sikerdarabját, a XX. századot; az előadást, amelynek főszerepét Jónás Zsuzsa táncolja, Budapesten és Szegeden is láthatja tavasszal a közönség – közölte a társulat PR-referense.

Pataki Dorka tájékoztatása szerint a fővárosi Művészetek Palotája Fesztiválszínházában április 2-án, azaz szerdán, a Szegedi Kisszínházban pedig április 18-án és 19-én, valamint május 17-én és 18-án láthatja a közönség a produkciót.

Jónás Zsuzsa Magyarország számos jelentős együttesében táncolt, de a külföldi színházaknak is állandó vendége: megfordult már Hollandiában, Franciaországban, tagja volt a Vichy Operának és innen érkezett a Szegedi Kortárs Baletthez, ahol jelenleg a társulat vezető táncosnője – idézte fel Pataki Dorka.

Juronics Tamás művészeti vezető az előadásról korábban elmondta: nem történelmi áttekintést ad, hanem az emberi viszonyok XX. századi alakulását érzékelteti. A produkció megpróbálja azokat a viszonyrendszereket felvázolni, amely egy-egy adott korszakra jellemzőek lehettek.

Az embereket saját viszonyuk határozza meg a hazával, Istennel, egy másik emberrel vagy akár a szerelemmel; ezek által tudja meghatározni önmagát és saját helyét a világban. Ez a viszony teljesen másként alakult a század elején, közepén és végén, főleg, ha speciális magyar vonatkozásában tekintik, hiszen a magyar sorsnak is van egy jól megfogalmazható sajátossága – mutatott rá a művészeti vezető.

A darab három világot ábrázol: a század elejét, az 1950-es éveket és a századvégi „felszabadulást”.

A produkciót Ady Endre versei inspirálták, a költő írásai kivetítve jelennek meg a színpadon. Díszletek valójában nincsenek, a táncosok környezetét vetítéssel teremtik meg, vetítenek a padlóra, háttérre, bábukra és mozgó kocsikra. Az előadás során három magyar zeneszerző – Bartók Béla, Ligeti György és Eötvös Péter – művei hangzanak fel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ A dicséretek visszautasítása: az a vágy, hogy kétszer dicsérjenek meg."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ