Hírek

Tangó, flamenco, kortárs és hagyományőrző előadások, valamint táncházi program is várja az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 29. és augusztus 14. között a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

Hírek

Nagyszabású rendezvénnyel ünneplik július közepén a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál alapításának félévszázados jubileumát: hat külföldi és három magyar együttes tucatnyi alkalommal mutatja be műsorait a közönségnek.

Hírek

A magyar közönség az érzelmi feltöltődés miatt jár színházba, a balett pedig az érzelmek művészete - mondta a világhírű orosz koreográfus, Borisz Eifman, aki szerint mivel nagy hagyománya van Magyarországon a balettművészetnek, a budapesti publikum értő közönsége ezen művészeti ágnak. A színházalapító koreográfus minderről Bécsben tartott sajtótájékoztatója után beszélt az MTI-nek pénteken.

Hírek

Hetvenkilencedik életévében szombaton meghalt Gombár Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, díszlet- és jelmeztervező, pedagógus, egyetemi tanár, a Győri Balett örökös tagja - közölte a család és balettársulat az MTI-vel.

Hírek

Három dél-borsodi település, Tiszakeszi, Mezőcsát és Szentistván ad otthont immár hatodik alkalommal a Pünkösdi Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválnak.

Hírek

Május 4-én lesz hatvanéves ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas balett-táncos, koreográfus, érdemes művész. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Hírek

A fiatal pályakezdők, az érett táncosok, a táncpedagógusok, az alkotók és a legendák elismeréséül szolgáló szakmai díjak átadásával egybekötött gálaműsorral ünnepli péntek este a Müpában a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház a tánc világnapját.

Hírek

A Füleki Városi Művelődési Központ első ízben rendezi meg A táncművészet világnapja című műsorát szombaton; a hagyományteremtő szándékú rendezvényen több mint kétszáz szereplő lép színpadra - tájékoztatta az MTI-t az intézmény igazgatója szerdán.

Hírek

Vasárnaptól május 7-ig tizenegy különféle tánckoreográfia követi egymást a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház színpadán.

Hírek

Az álmok és a valóság világát mutatja be két egyfelvonásos produkcióban a Budapest Táncszínház Álomőrző című új eladása, amelynek premierje március 30-án lesz a Müpa Fesztivál Színházában.

Hírek

Nagysikerű japán turnéról érkezett haza a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amely negyvennégy nap alatt huszonhétszer lépett színpadra a kelet-ázsiai ország nagyvárosaiban.

Hírek

Mintegy 1600 táncos részvételével rendezik meg az ötödik Connector Táncfesztivált Veszprémben szombaton és vasárnap - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Hírek

Százötvenmillió forint egyszeri állami támogatást kap a Nemzeti Táncszínház - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent határozatban.

Hírek

A tatai Angolparkban a hétvégén rendezik meg a 17. Tatai Sokadalmat, a népművészeti fesztiválon mintegy félszáz program várja az érdeklődőket.

Hírek

A korábbi csaknem 2,7 milliárd forinton felül további 500 millió forintot biztosít a kormány a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására - derül ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározatból.

Hírek

Vibráló víz alatti világ elevenedik meg Rózsavölgyi Zsuzsa Medúza című új koreográfiájában, amely pénteken mutatkozik be a közönségnek a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Hírek

Gyere hezzám guzsalyasba! címmel hagyományőrző táncház-mozgalom kezdődik Zalaegerszegen, a kezdeményezéssel a hajdani táncházak hagyományait, közösségi erejét szeretnék feleleveníteni, újraéleszteni a városban.

Hírek

Ötven produkciót és számos kísérőprogramot láthat a közönség a 12. Magyar Táncfesztivál hét napja alatt, június 20. és 26. között Győrben.

Hírek

A tánc világnapján, péntek este adják át Budapesten, a Müpában a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt szakmai díjakat, valamint az Imre Zoltán-díjat és az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait. Idén Erdélyi Tibor koreográfus fogalmazta meg a világnapi köszöntőt, kiemelve, hogy egy táncos életében nincs annál nagyobb öröm, felemelőbb pillanat, mint amikor előadás közben eljut a nézők szívéhez a gondolat, az érzés, és látja a szemekben, érzi a szívük dobbanásában, hogy közösen részesei a csodának.

Hírek

Idén is nagyszabású gálával ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a budapesti Müpában, és a nap folyamán táncos villámcsődület is várja a kortárs mozdulatok kedvelőit a Margit hídnál.

Hírek

A Faust, az elkárhozott című táncdrámát, a Pécsi Balett ősbemutatóját láthatja a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében; a Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció április 22-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében kel életre.

Hírek

Negyvenkét együttes mutatkozik be a hétvégén Szegeden a XXVI. Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon - tájékoztatta Orbán Hedvig főszervező az MTI-t.

Hírek

A Magyar Nemzeti Balett szólistái mellett az Angol Nemzeti Balett, a Royal Ballet, a Mihajlovszkij Balett és a Norvég Nemzeti Balett öt szólótáncosa lép színpadra március 31-én a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán az Operában. A világhírű táncos emlékére létrehozott esten egy új, fiatalok számára alapított elismerést is átad Solymosi Tamás balettigazgató.

Hírek

Álmos legendája címmel a magyar őstörténetet viszi színre áprilisban a Sopron Balett, a darabhoz Szarka Gyula komponált dalokat.

Hírek

Új műfajok megjelenésével, összművészeti jelleggel rendezik meg a Tánc Fesztiválját Veszprémben május utolsó hetében -közölte a fesztivál igazgatója a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ