Hírek

Online rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált: az Orkesztika Alapítvány a fesztivál produkcióit YouTube-csatornáján közvetíti január 19. és 22. között esténként 7 órától.

Hírek

Egész évadon át tartó eseménysorozattal ünnepli alapításának 20. évfordulóját a Nemzeti Táncszínház, amely különleges előadásokkal, művészeti albummal és televíziós filmpremierrel is készül a jubileumra.

Hírek

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől szombatig a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban.

Hírek

November 4. és 6. között rendezik meg Budakalászon a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót, amelyen olyan együttesek vesznek részt, mint a Duna Táncműhely, a Fitos Dezső Társulat vagy a Feledi Project.

Hírek

Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa közös alkotómunkájuk tematikusan válogatott koreográfiáit mutatják be SZRLM címen társulatukkal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel október 27-én a budapesti Müpában.

Hírek

Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.

Hírek

A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő házigazda GGTánc Eger jubileumi albumának bemutatója nyitja a tizedik országos Stúdiószínházi Táncfesztivált Egerben - jelentette be a szeptember 22. és 26. között sorra kerülő esemény szerdai sajtótájékoztatóján a program főszervezője, az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője.

Hírek

Szeptember 3-án tartják a Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös tánccirkuszi előadása, a Ramazuri bemutatóját Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban.

Hírek

Idén nyár végén rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált: a koronavírus-járvány miatt tavaly elhalasztott, hagyományosan tavasszal megrendezett eseményre augusztus 24. és 28. között várják magyar és külföldi produkciókkal a közönséget.

Hírek

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a mérai világzenei csűrfesztiválon vendégszerepel Kalotaszeg című produkciójával pénteken. Az előadás érdekessége, hogy a térségben még soha nem mutatták be a műsort, amelynek anyagát onnan gyűjtötték egykor - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Hírek

Öt táncegyüttes fiataljai mutatkoznak be, és adnak számot tudásukról a pénteken kezdődő XII. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden - közölte Roboz István szervező az MTI-vel.

Hírek

TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ 2021 - ORSZÁGSZERTE. Az idei Táncháztalálkozót, a tavalyi évhez hasonlóan, nem a hagyományos keretek között, hanem az ország különböző pontjain július első hétvégéjén rendezi meg a Táncház Egyesület.

Hírek

Először játszik közönség előtt idén a Szegedi Kortárs Balett, szombaton a Nemzeti Táncszínházban a társulat két új produkciót mutat be: The black paintings címmel Nanine Linning koreográfiáját és a Blue című táncjátékot - tájékoztatta az együttes az MTI-t.

Hírek

Súlyos betegség következtében szerdán elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója - adta hírül közösségi oldalán a társulat.

Hírek

Bartók Béla, Lázár Dániel és Molnár Viktor zeneműveire koreografált három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar november 26-án a szegedi Nagyszínházban - tájékoztatta a társulat szerdán az MTI-t.

Hírek

A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes alapítójára, a száz éve született Rábai Miklósra emlékezik a Rábai 100 - Szálljatok fiókáim című műsorával október 30-án a Hagyományok Házában.

Hírek

Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.

Hírek

Budapesten is előadja a 60 éves Pécsi Balett az először hat évtizede bemutatott Az iszonyat balladája című, Szokolay Sándor zeneművére készült ikonikus alkotást szerdán este a Nemzeti Táncszínházban - közölte a társulat az MTI-vel.

Hírek

Az ország 11 városában rendezik meg vasárnap a Nagy Táncválasztót, amelyen mintegy 60 táncpedagógus közreműködésével, több mint 40 táncstílus kipróbálására van lehetőség.

Hírek

Három külföldi együttessel, három hazai bemutatóval és egy önálló esttel várják a közönséget szeptember 18. és október 9. között a Nemzeti Táncszínház évadnyitó fesztiválján, a Budapest Táncfesztiválon.

Hírek

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén családi programokkal, tűzijátékkal, Ismerős Arcok koncerttel és a Körös Táncegyüttes jubileumi gálaműsorával várják a városba érkezőket és a lakosokat Gyulán - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Hírek

Augusztus 31. és szeptember 5. közt rendezik meg a huszonharmadik TÁNC Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Veszprémben - jelentette be a rendezvény igazgatója pénteken Veszprémben.

Hírek

Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban. A fellépő táncosok több generációból és az ország számos településéről érkeznek.

Hírek

A Kecskemét Táncegyüttes képviseli Magyarországot a VI. World Folkloriada népművészeti világtalálkozón, amelyet az oroszországi Baskíriában rendeznek meg július 3. és 10. között, 37 ország 200 nemzetisége mintegy 1500 képviselőjének részvételével.

Hírek

Augusztus 24. és 28. között rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A Miskolci Balett meghívására a magyarországi és külföldi táncvilág különleges produkciói érkeznek a városba.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Nem mindenki muzsikus, aki hegedűvel mászkál."
Abraham A Santa Clara
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ