
Hírek
Július 7-én pénteken 20-kor lesz a GK Impersonators (not just Dance Company) Gergye Krisztián Társulat Önáldozat című előadásának bemutatója a Platán Galériában.

Hírek
Hét évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Nemzeti Balett művészeiből az a koreográfiai stúdió, amelynek új alkotó tehetségek felkutatása, és fejlődésük elősegítése a célja az évente megrendezett nyilvános előadások által. Az operaházi repertoár megújulásához olyan darabokra van szükség, melyekben egyaránt, hangsúlyos a táncosok magas színvonalú klasszikus képzettsége, a nyitottság és a kortárs szemléletmód.

Hírek
A Miskolci Nemzeti Színház 2007. június 25. és 2007. július 1. között Nagy József művészeti vezetésével workshopot és mesterkurzust szervez Miskolcon.

Hírek
Május 31-én szerdán a portugál VORTICE Dance Company lép föl a Nemzeti Táncszínházban. Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Hírek
A madárinfluenzától fertőzött, görcsökben agonizáló tyúkok inspirálták azokat a tánclépéseket, amelyekre már egy héttel a kór megjelenése után rázni kezdték magukat az emberek egy elefántcsontparti szórakozóhelyen.

Hírek
A tánctechnikákkal párhuzamosan jöttek létre a testtel foglalkozó tudományok, mozgásrendszerek, módszerek, melyek még ma is szerves részét képezik különböző táncképzéseknek, táncosok, koreográfusok mindennapi tréningjének. Kipróbálható lesz többek között, a Pilates technika, a FeldenKrais módszer és a Skinner Release technika is.

Hírek
Május 20-án és 21-én 20-órakor látható a MU Terminál C Est -„Zyklon-b" című táncmű Gergye Krisztián és a Nomen est omen című táncelőadás Goda Gábor koreográfiájával, a MU Terminál csapatának produkciójában.

Hírek
A Trafóban egy est keretében a közönség Marie Chouinard szóló-munkásságának két fontos momentumával ismerkedhet meg: egy mára már mérföldkőnek számító klasszikussal, valamint egy friss és merész mozgáskísérlettel.

Hírek
Marie Chouinard csoportos koreográfiájában ismét egy klasszikus zeneműhöz, Johann Sebastian Bach Goldberg Variációk című munkájához nyúl. A tőle megszokott könnyedséggel és játékossággal kezeli mind a hang- és a mozgásanyagot, mely az előadásban szerves egységgé kovácsolódik.

Hírek
Táncgálát rendez május 1-jén, hétfőn a Fővárosi Operett Színházban a Táncművészet című folyóirat, egyúttal átadják az EuróPAS Magyar Táncdíjat a tánc világnapja és Magyarország EU-csatlakozása tiszteletére.

Hírek
Harmadjára mutatkozik be a MU Terminál csapata izgalmasnak ígérkező két új koreográfiával. Ez alkalommal Goda Gábort és Gergye Krisztiánt kérték fel, hogy a fiataloknak (Hargitai Mariann, Harka Máté, Ilkay Turkoglu, Katonka Zoltán, Sebestyén Tímea, Szőllőskey Dóra, Virág Melinda) alkotói munkásságukból ízelítőt adjanak.

Hírek
A 2006. április 27-ére meghirdetett Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Szárnyak nélkül című előadása helyett a Káin-Ábel című produkció látható a Nemzeti Táncszínházban.

Hírek
A Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére szakmai díjat alapított.

Hírek
„Orchésographie, azaz Táncírás és értekezés párbeszéd formájában, amely által mindenki könnyen megtanulhatja és művelheti a tánc becsületes mesterségét” – olvashatjuk Thoinot Arbeau könyvének címoldalán.

Hírek
2006. június 30-án megszűnik a Debreceni Balett. Az együttes búcsúelőadása június 2-án 19-órakor lesz a Nemzeti Táncszínházban, Jövő-menők címmel.

Hírek
Május 26-án 19-órakor lesz – a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójában – a Mozart táncok című előadás budapesti bemutatója a Nemzeti Táncszínház Színháztermében.

Hírek
A MU Terminál Műhely, a 2006/2007-es évadra próbatáncot hirdet. A próbatáncra, minden olyan fiatal táncművészt várnak, aki 2006-ban végzett valamelyik Magyarországon akkreditált művészeti szakközép vagy főiskolán.

Hírek
2006. május 27-én – Magyarországon első alkalommal – kerül megrendezésre az Országos Sztepptánc Fesztivál a Budapest Bábszínházban.

Hírek
Két sikeres és emlékezetes este után, 2006-ban kétnaposra bővült, és mint neve is mutatja, a táncelőadások felé is nyitott, a Budapesti Tánc és Performance Fesztivál. A sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nehezen sorolható darabokat 2006. május 20-21-én mindkét napon 19-órától lehet látni a budapesti Gödör Klubban.
Hírek
A Nemzeti Táncszínház sajnálattal közli, hogy a Debreceni Balett ma estére tervezett Jövő-menők című előadása technikai okok miatt elmarad.

Hírek
Az európai műveltség több évezredes történelme a mítoszok ködébe vész... Az antik világ, a népvándorlás hullámai s a kereszténység évszázadai után létrejött egy egységes és mégis változatos kultúra ezen a földrészen, melyet a mi hagyományaink is hitelesen közvetítenek.

Hírek
Május 26-án és 27-én 20-órakor kezdődik a TRIPLEX – Egy este, három előadás címet viselő produkció a MU Színházban.
Hírek
Táncfórum No.6 címmel programsorozatot rendez a tánc világnapja alkalmából a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége csütörtöktől Budapesten. A táncművészet világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére, 1983 óta szerte a világon április 29-én ünneplik, arra emlékezve, hogy 1727-ben ezen a napon született a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre francia táncos.

Hírek
A tranzit az emlékezet metaforája: állandóan változó tartalmú, táguló-szűkülő, színesedő-szürkülő, átmeneti és állandó lakókkal teli tér. Ők alkotják személyes, egyedi tapasztalatainkat, álmainkat, képzeletünk nyomait, tudásunkat, kultúránkat, emlék-valóságunkat.

Hírek
Az Orkesztika Alapítvány 1999-ben hirdette és 2000 óta rendezi meg Szóló-, 2002 óta Duó Tánc Fesztiválját. Az eddig megrendezett fesztiválokhoz hasonlóan azzal a célkitűzéssel, hogy az előírt pályázati feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni – válogatás nélkül – önálló koreográfiai munkájukat.