|
Korán megcsípett ez a tánc nevű darázs
Nem kell hozzá nagy jóstehetség, szombat este biztosan tomboló siker lesz a Magyar Állami Operaházban. Műsorra tűzik Seregi László Makrancos Kata című alkotását, a mester aznap nyolcvan esztendős. Nem túlzás: a magyar balettművészet a XX. század utolsó harmadában vele és általa lett nemzetközi hírű.
Teljes így az életem (interjú Szakály Györggyel)
Beköltöztek a kollégisták, elkezdődött a tanév a Magyar Táncművészeti Főiskolán is. Szakály György művészeti és képzési rektorhelyettesként bő két éven át vitte az intézmény vezetés terhét is.
Akinek a tánc volt az életeTánclépésben: Bajári LeventeA cirkusz a kedvencem
A színházi levegőt az anyatejjel szívta magába Bozsik Yvette, aki most ünnepli 40. születésnapját, bár mindenki fiatalabbnak gondolja. Igyekszik egészségesen élni, saját biokertből étkezik. Ötéves fia véleményét is meghallgatja, amikor gyerekelőadásait készíti. Nem magára kívánja irányítani a figyelmet, hanem társulata gyönyörű fiatal táncosnőire is.
A művész magányossága – interjú Markó Ivánnal
A világ egyik leghíresebb balettáncosával ülök szemben, s nézem, amint egyik cigarettáról a másikra gyújt. Maximalista. Belső kényszer hajtja, hogy alkosson, s ez űzi őt egyre feljebb és feljebb. A maximalizmusról kezdtünk el beszélgetni a nemrég hatvanadik életévét betöltött, de még mindig aktív táncosként is föllépő Markó Ivánnal, a Magyar Fesztivál Balett művészeti igazgatójával.
További cikkek |
- Slavoj ®iľek, a posztmodern zseni és bohóc
- Nélküle...(Cseh Tamás, RIP) - Jövőszatíra – Spiró György: Feleségverseny című regényéről
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember." /Gálvölgyi János/
|