BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Korán megcsípett ez a tánc nevű darázs
Dátum: 2009. december 11., péntek, 9:42
Nem kell hozzá nagy jóstehetség, szombat este biztosan tomboló siker lesz a Magyar Állami Operaházban. Műsorra tűzik Seregi László Makrancos Kata című alkotását, a mester aznap nyolcvan esztendős. Nem túlzás: a magyar balettművészet a XX. század utolsó harmadában vele és általa lett nemzetközi hírű.

- Nyolcvanadik születésnapja alkalmából sokan ünneplik.

- Riasztó ennyi időt megélni. Egyrészt mélységes szomorúsággal tölt el, ha kimondom a nyolcvanat. Azt jelenti, hogy vége egy életnek, és kész. Ami utána jön, már csak kis epizód. A diadalérzésem pedig abból adódik, hogy a XX. században megérni 80 évet, ez - szerintem - attrakciószámba megy. Az összes csirkefogót túl kellett élnem, Horthyt, Szálasit, Rákosit, hogy tovább ne soroljam. Nem egyszer hadonásztak géppisztollyal az orrom előtt. De arra a kérdésre, hogy hasznosan éltem-e vagy sem, nem tudok egyértelműen válaszolni. Először is: miért kell egy embernek hasznosan élni, miért nem elég, hogy csak él? Én azonban hajtva voltam egy mániától, amely rögeszmeszerűen tört rám: korán megcsípett ez a tánc nevű darázs, és rátettem az életemet. Nem volt ez hősi elhatározás, hanem olyan természetességgel folyt, mint a Duna: nekem tánccal kell foglalkoznom. Annak ellenére, hogy valójában outsider vagyok, hiszen kívülről csöppentem a balett világába. Hiába van mögöttem húsz balett és úgynevezett nemzetközi hírnév, még ma is így érzem.

- Hogy kezdte?

- Állástalanul ténferegtem, amikor minimális tánctudással bekerülhettem a Honvéd Együttesbe, amit a forradalomnak köszönhetek. 1956-ban ugyanis az Operaház kiürült, sok táncos elment. Harangozó Gyula azt mondta, hogy vegyenek fel olyanokat, akiknek legalább affinitásuk van. A Honvédban balettképzés is folyt, Nádasi Marcellának köszönhetően makogó szinten "beszéltem" ezen a nyelven is. Mégis elég volt ahhoz, hogy felvegyenek, amivel az édenkert nyílt ki a számomra. Nem lehetett volna jobb helyre kerülnöm, mert mohó, kapzsi becsvággyal törekedtem arra, hogy jobb legyek, mint amit körülöttem látok. Csak addig akartam dolgozni, amíg jön valaki, aki jobb. Így történt, hogy a Spartacustól a legutolsó Shakespeare-balettig az opusaimat tisztelettel és szeretettel ajánlottam a táncművészetnek.

- Harangozó halálával megszakadt volna az operaházi táncrepertoár.

- Én továbbvittem a munkámmal egy korszakot, azt a bizonyos termékeny Harangozó-korszakot, amely után valójában nem jött senki. Ehhez hozzájárult még egy megbízás: Lukács Miklós akkori operaigazgató nyakába zuhant a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünneplése. Hívatott. Azt mondta, hogy csinálj egy balettet, amely a rabság, az elnyomás, a felszabadulás témájáról szól, nekem ki kell valamivel rukkolni. Azt válaszoltam: Miklós, nemhogy három felvonásost, de öt perceset sem koreografáltam, ám él bennem egy erős regényélmény, Howard Fast Spartacusa. Amikor az utolsó oldalakon leírja, ahogy a lázadó rabszolga haldoklik a keresztfán és vizionál, akkor mindig könnybe lábad a szemem. Jó, mondta, de egyre figyelmeztetlek: ezt a nevet, hogy Howard Fast, ki ne mondd, mert indexen van. Fast ugyanis kilépett az amerikai kommunista pártból a magyar forradalom miatt. A Spartacus az első olyan megnyilvánulásom, amely nemzetközi sikert hozott. Ezzel turnézott az Operaház balettegyüttese éveken keresztül. Fülöp Viktorra találtam ki, de alakította Róna Viktor, Dózsa Imre, Havas Ferenc, ifjú Nagy Zoltán... Táncolta mindenki. Olyan "izomdús" és nagy kapacitású volt a társulat akkoriban, hogy viszonylag könnyen találtam ki a darabokat.

- Könnyen?

- Könnyen kitaláltam, de minden egyes taktusért vért izzadtam, hiszen kívülről jöttem. De mindig a becsvágy vezérelt, így születtek Bartókok, a Sylvia, amely egy balettkomédia. Aztán beleszerettem Shakespeare-be. Rövid időre rám kényszerítették a balettigazgatói tisztet. A táncos barátaimmal szinte ölelkezve és szerelmesen dolgoztam a teremben, de amikor száz forint fizetésemelésen elbuktak a barátságaim, az megkeserítette az életemet. Elegem lett, de csak úgy tudtam szabadulni, hogy azt mondtam: ha kiengednek, akkor meghálálom egy jó balettel. A Rómeó és Júlia tényleg jó balett lett. A vezérfonalam Zeffirelli volt, az ő Rómeója tanította meg nekem az iszonyatosan szélsőséges lelki állapotokat. A szerelem és a gyűlölet tartó pilonján állt a darab.

- Valódi reneszánsz világot teremtett, szikrázó kardokkal.

- Vérszemet kaptam, ha így ment az első, akkor talán megy még egy. Nem minden Shakespeare alkalmas balettre. A Szentivánéji álom nagyon alkalmasnak mutatkozott. Két hatalmas emlékem mozgatta a létrejöttét. Az egyik a Margitszigeti Szabadtéri Színpad produkciója, talán 1946-ban adták elő. Otto Klemperer dirigálta Mendelssohn zenéjét, és első osztályú színészek játszották a drámát, Mészáros Ági volt például Puck. Oláh Gusztáv mesefája, egyetlenegy lombos fa volt a díszlet. Azután a hatvanas években Budapesten járt Peter Brook társulata, a Royal Shakespeare Company: egész más felfogásban, de szintén megrázó élmény volt. A két emlékből faragtam ki a magam Szentivánéji álmát. Más koreográfusok irtóztak a mesteremberektől mint figuráktól, én pedig örömömet leltem bennük. A British Museumból kikerestem XVI. századbeli, Shakespeare-kori utcai zeneszámokat, azokat használtam a mesteremberek táncánál. Piszkáltak, hogy még egyet csináljak. Gondoltam, úgy patkolj el, hogy egy triptichon van a hátad mögött. Elővettem hát a Makrancos Katát, amelyet szintén Zeffirelli remekműve inspirált. Vágó Nelli csodálatos kosztümjeiben, Csikós Attila remekbeszabott díszletében vérbő komédiát sikerítettem belőle. Örömöm volt benne. Ezért is kértem, hogy ezen a fájdalmasan szép születésnapomon hadd menjen ez az utolsó

- Úgy emlékszem, tervezte, hogy tetralógiát farag a Shakespeare-ekből?

- Vannak el nem készített balettjeim, de azzal vigasztalom magam, hogy én csak a sikeres darabjaimat csináltam meg. Ha menetközben megszagoltam, hogy valami nem fog sikerülni, akkor nem folytattam, ezért nincsenek bukott darabjaim. Egy ilyen el nem készült darab A vihar, szintén Shakespeare-től. Gyönyörű vízióim voltak, de nem tudtam színpadra tenni őket, van ilyen. De most már nem kesergek, mert nyolcvan évesen örülök, ha az ágyig eljutok este, és nyugodtan tudok feküdni...




(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ