BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Akinek csillag van a homlokán
Dátum: 2005. agusztus 9., kedd, 14:18
Talán azért nem szereti a bókokat, mert egész életében körüludvarolták. S ettől egy idő után bárki immunissá válhat – vagy egyszerűen csak megtanulja a dolgokat a megfelelő helyi értékükön kezelni. Így értelmetlennek tűnhet, ha kijelentjük Medveczky Ilonáról, hogy gyönyörű, hogy olyan erős a kisugárzása, ami alól senki nem tudja kivonni magát, hogy a szó legnemesebb és legizgalmasabb értelmében véve nő. – Pedig ez az igazság.

Azt mondanánk rá, hogy igazi sztár? Ő kikérné magának. Hogy díva? Szerinte Magyarországon nincsenek dívák. Akkor minek nevezzünk egy olyan embert, akinek csillag van a homlokán? Hiszen már a dicséretnek is lett valami furcsa mellékíze. Talán azért, mert manapság túl sok mindenki fejére aggatnak – oda nem illő – glóriát? S ha valaki valódi értéket képvisel és azt ki is mondja – egyszerre zavarba jövünk.
Medveczky Ilona azt választotta, hogy kivonul a világból. Abból a hétköznapi életből, amely már sokakat megölt. Ahol gerincesnek lenni nem kifizetődő, ahol az érték már nem érték többé. S ahol egyre nehezebb megmaradni annak, aminek magunkat nevezzük – embernek. 

– Csöndben, a háttérből szemlélem ezt a fölhígult, prostituált társadalmat. Ahol az értékeinket a szőnyeg alá söpörjük és lassan ottfelejtjük. Ennek a világnak rengeteg áldozata volt, van – és még lesz is. Ma a népszerűség olyan, mintha letaszítanák az embert a Taigetoszról. Jönnek ezek a kis föltörekvő sztárocskák, s lassan már az egész ország sztár lesz. S a művészet minden ága prostituálódott, mert nincs pénz az igazi tehetségre. El kéne lopni a régiektől azt, amit tudnak, s nem pedig a szőnyeg alá söpörni azt. Én ki is kérem magamnak, ha sztárnak titulálnak, mert én táncművész vagyok. Olyan, aki már hét éves korától keményen dolgozott. Elsősorban saját magammal szemben vannak elvárásaim. Engem a régi balettintézet nevelt, nem a mostani, mert az is felhígult mind morális, mind szellemi értelemben. Drákói fegyelmet tanultam ott.

– Rengeteg fellépése volt külföldön. Végül mégis hazajött.

– Itthon akartam apámnak bizonyítani. Ő azt mondta, nem nevel kurvát a lányából. Az éjszakai szereplésekért járó gázsi borzasztó nagy anyagi többletet jelentett. S néhányan kijárhattunk nyugatra, mert mi hoztuk be a legtöbb devizát. A napi gázsim annyi volt, mint az apám két havi fizetése.

Ha valaki sikeres, rögtön rengetegen gyülekeznek körülötte, hogy ők is sütkérezzenek a dicsfényben.

– Amikor az ember már tizennégy éve nem dolgozik, kibukik, ki a barát. Én szabad vagyok, mint a fecske. Apám Kőbányán mindig azt mondta, hogy „Védd meg magad, mert nem élek örökké!"

Hasznos tanács. S külön tisztelendő, hogy elmondja a véleményét, még akkor is, amikor mindenki más színlel, vagy hazudik. Sokan félhetnek Öntől.

– Én már egy árva szót sem szólok. De Isten óvja azt az embert, aki velem kikezd – bármilyen értelemben is. Nem tudok igazán élni a szavakkal. Egyetlen táncos sem képes úgy kommunikálni, ahogy azt elvárják tőle.

Miért lett ilyen kemény?

– Apám nevelt annak. Nem ismerem azt a kifejezést, hogy nem tudom megcsinálni; számomra nincs lehetetlen! Kiválóak az ösztöneim. S az életben minden konfliktusom a robbanékonyságomból eredt. Sohasem tűrtem az igazságtalanságot.

Még most is ilyen robbanékony?

  Már egy másodperc töredéke alatt fel tudom mérni, érdemes-e kitörni.

Higgadtabb, érettebb lett, pedig a világ mind nehezebben elviselhető.

Mostanában mind fontosabbak lettek az anyagi javak. Ráadásul Amerikát majmoljuk, s mindent átveszünk, ami könnyű, rossz és felszínes. Nálam pedig alapvető a precizitás. S ha valaki valamit kimond, azért vállalja a felelősséget!

Ön szerint mi az oka a morális romlásnak?
 
A pénz. A hitelrontás, a hirtelen meggazdagodás, az értékek eltörlése. De persze mindig is volt és lesz is úgy öt százaléknyi kivétel. Emlékszem, amikor három éves voltam és megkérdezték tőlem, hogy mi leszek, ha felnövök, s én már akkor biztosan tudtam, mi a jövőm! Minden nagy művész kijelent ilyesmit három évesen, csak nem mindenki képes megvalósítani az álmait. S ráadásul sok a gáncsoskodás, a buktató. Én jó időben képes voltam döntést hozni. Ehhez merészség kellett, ösztön, szembeszállás, kitartás – és a kényelemről való lemondás. S az erkölcsi színvonalat, amit magam elé állítottam, nem váltottam fel a könnyű nyugati élettel. Pedig megvolt rá a lehetőségem. A hatvannégyes A veréb is madár című filmben szereplő luxusautó az enyém volt, s írtak nekem egy kis szerepet is a filmben. Utána sorra kaptam a tévés-és filmes felkéréseket. S minél jobban megismerték a nevemet, én annál jobban szűrtem magam körül az embereket. Olyanok csapódtak mellém, mint a napfényre kiszóródó molylepkék.

Amikor a neve szóba kerül, a legtöbbször a díva kifejezést kötik hozzá. Sokat gondolkoztam, mi, vagy ki is az a díva. Talán olyan nő, akiből valamiféle – egyszerre ösztönös és tudatos –, belülről fakadó nőiesség sugárzik – s ez hatalom.

Én a férfiakat a koedukált szaunában nullára tudom redukálni; egyetlen szó kimondása nélkül.

Pusztán a szemével.

Egyébként mindegy, hogy épp kerti melegítőben látnak; férfit tudok csinálni egy férfiből – ha akarok. Ezt nem lehet tanulni, erre születni kell.

Ugyanúgy, mint ahogy az igazi sztárokat nem lehet megkreálni, mert ők annak születnek.

Magyarországon nincsenek sztárok.

Ön szerint mitől lesz valaki sztár?

A sztár teremti maga köré azokat az embereket, akik képesek felnőni a tehetségéhez.

Egyfajta felemelés?

Igen! Ha valaki nem sztár, akkor nem is képes fölemelni a környezetét.

Sok irigye lehetett!

Egyfajta burok vett körül. Valahogy nem jutott el hozzám a gyűlölet, az irigység. Egyszerre öt helyen dolgoztam. S a férfiak nem mertek hozzám közeledni. Egyébként a tehetséges emberekkel sosem volt bajom, csakis a tehetségtelenekkel, akik azt hiszik magukról, hogy valakik. De mindez régen volt, nem most. Ma már érinthetetlen vagyok. Érdekes módon a nők imádnak, a férfiak viszont félnek tőlem. Mert kiosztom őket, hogy nem tudnak enni, inni, öltözködni. Mert a pénztárcájuk növekedésével az agyuk egyenes arányban csökken.

Kivonult ebből a világból. Nem hajlandó olyan felkéréseknek eleget tenni, amelyek nem  méltóak ahhoz, amit a neve fémjelez.

Elvonultam. Richárdon kívül – akivel már huszonhárom esztendeje élek együtt –, senkim sincs. Sem érzelmileg, sem gyakorlatilag. Olyan ez, mint egy sivár, kilátástalan alagút, aminek még fénysugár sem világít a végén. 

Döbbenetes mindezt egy olyan személyiség szájából hallani, aki tiszteletet, elismerést és nem utolsó sorban – pozitív értelemben vett – feltűnést kelt azzal, ha valahol megjelenik.

A mai napig értékelik a személyem, a megjelenésem. Képletesen rám tesznek egy koronát.

A közönség megérzi az igazi tehetséget, mert azt az ember magával hozza az aurájában. Olyan dolog, ez, amit nehéz megmagyarázni. Egyszerűen így van – s nem tudni, miért.

Van egy orvos barátnőm. Azt mondja, hogy én csillaggal a homlokomon születtem. Lehet benne valami. Nem tudok erre magyarázatot adni. S elsősorban magamnak akarok megfelelni. A szaunában meztelenül, vagy dzsoggingban, két copffal is ugyanolyan értékesnek tekintenek, mint nercbundában. Van bennem valami, ami helyrerakja az embereket.

Vajon még ma is ugyanolyan érzékeny az adó-vevőjük, mint régebben?

Nincs elrontott ember. Minden attól függ, mennyire hatalmasodik el a pénz. Ha lemegyek úszni, nem tartok divatbemutatót, mégis magamra vonzom a tekinteteket. De én ezt természetesnek veszem.

S mégis bezárkózik a házába.

Ide nem jut el a város zaja. S én megmaradtam embernek – nagy betűvel. Néha mégis elindulok; kocsival, ami öreg és diesel. S ha egy halott galambot látok az úton, akár a forgalom közepén is megállok, hogy elvihessem onnan. Ilyenkor furcsán néznek rám, de én csak mosolygok. Nagyon szeretem az állatokat.

Könnybe lábadt a szeme... Magányos lehet.

Tartanak tőlem az emberek. S nem mernek még csak közeledni sem. Ma már az egész társadalmat kívülállóként szemlélem. Amint lemegyek a városba, rögtön szembesülök a mindennapi élettel. Így csak akkor hagyom el a házat, amikor muszáj. Tudomásul kell vennem mindazt, ami elől Richárd is elmenekült. S most őt kell ápolnom és megvédenem. Több mint két évtizede vagyunk együtt. És ezt az embert nem váltom aprópénzre.

Canjavec Judit

Forrás: Szabad Föld

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ A lelkesedés nem pótolja a tehetséget. A tehetség nem pótolja az edzést. Az edzés nem pótolja az intelligenciát."
Felirat a Minneapolisi Sportpalota főbejáratán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ