Balerinák a dobtetőn
Dátum: 2005. október 3., hétfő, 19:48
Az ötvenes évek közepe felé a MÁV Szimfonikusok Zenekarával hat kiváló balett-szólista érkezett a kisvárdai állomásra. Jó meleg koranyár volt, s a brigádműsoroknál, turnéknál nem ismeretlen szervezési hibából, a vasútnál senki sem várta a művészeket.

Nagy nehezen sikerült egy stráfkocsit keríteni. Arra elsősorban felrakták a zenészek nagyobb méretű hangszereit, a dobot, a bőgőt, miegyebet, s azokat por és napsütés ellen letakarták egy nagy ponyvával. Aztán a muzsikusok és az Operaház három balett-táncosa – Havas Ferenc, Ősi János és Róna Viktor – megindult a kocsi mellett, a három szólótáncosnő – Csinády Dóra, Lakatos Gabriella és Rácz Boriska – pedig felkuporodott a hangszerek tetejére, a ponyvára.

A kisvárdai állomás messze van a községtől. A nem túlságosan kedélyes menet hőségtől, portól zilált állapotban ért be a főutcára – a látvány, amit nyújtottak, nyilván elég feltűnő volt. Többen megállottak, érdeklődéssel gusztálták a különös truppot. A társaság rendeltetése felől megoszlottak a vélemények. Végül egy éltes kisvárdai férfiú tölcsért csinált a tenyeréből, és felkiáltott a dobtetőn ücsörgő balerináknak:

– Hé, mik maguk, mondják mán… Színházak, vagy mozik?

/Forrás: Békés István: Legújabb magyar anekdotakincs/

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„Szépen élni, ameddig lehet, és szépen meghalni, amikor kell."
Benedek Marcell
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ