Elindult útjára. Elment az épülendő Sztálinváros helyére, ami mint tudjuk, a szocialista tömb acéltermelő „fellegváraként" volt beharangozva. Nem látott a kijelölt helyen semmi mást, csupán egy hatalmas rétet, néhol fák vagy bokrok halmaza, s a rét közepén egy már-már idősödő embert, nyugágyban. Odasétált hozzá.

– Jónapot elvtárs! – köszöntött rá emberünkre.
– Jónapot! – köszönt vissza az.
– Mondja elvtárs uram, nem tudja véletlenül, hogy hol fog épülni a nagy sztálinvárosi kohó?
– De tudom jó uram, itt fog épülni – felelte az.
– Itt? De hát itt nincs semmi, csak egy rét. Itt fog épülni a világ legnagyobb acélkohója? – csodálkozott Örkény.
– Igen. Augusztusban itt acél fog folyni elvtárs...
– Augusztusban? Az ide két hónap!
– Szocialista rohammunkával fel fog épülni. De tessék mondani elvtárs, kicsoda Ön? – váltott hangsúlyt az idegen ember.
– Én? – kérdezte Örkény. – Én Örkény István vagyok.
– Örkény... - gondolkodott az öreg. – Az író Örkény? A patikus úr fia?
– Az, az – bólogatott az író.
– Akkor elárulom a tiszteletes elvtársnak, ló**** fog itt folyni nem acél...