Sinkovits Imre halálával nagy veszteség érte a magyar színházi életet. Művészetének nagyságáról, tehetségéről oldalakat írhatnánk. Ehelyett álljon itt egy történet, amelyet Dőry Virág művésznő mesélt el, neves kollégájára emlékezve:
–  A Madách Színházban ment egy darab, amelyben Sinkovits Imre Tolnay Klári partnere volt, Chagallt, a festőt alakította. A produkció jelmezeit én terveztem. Többek között egy zöld sálat is csináltattam a festőnek. A jelmezes főpróbán azonban a szívemhez kaptam, amikor megláttam a sálat Sinkovits nyakában. Hihetetlenül rosszul állt neki az a salátazöld szín. Le akartam szedni róla, ám ő nem engedte, hiába magyaráztam, milyen pocsékul néz ki benne. Aztán elérkezett a premier, amelynek vacsorajelenetéhez egy tál salátát rendelt magának. A zöldségeknek majdnem ugyanolyan színük volt, mint a sálnak. Sinkovits Imre előbb megette a salátát, majd utána „elfogyasztotta" a sálat is. A közönség – Tolnay Klárival együtt – dőlt a nevetéstől, percekig képtelenség volt folytatni az előadást. Akkor értettem meg a borzalmas ruhadarabhoz való ragaszkodásának okát. Ezzel igazolta a színházi közhelyet: az igazi színész még a hibából is erényt kovácsol.