Film
A 43. Magyar Filmszemle záró rendezvényeként a Krétakör Alapítvány konferenciát szervezett Szünet nélkül címmel vasárnap az OSA Archívumban. A magyar kultúra érdekében alcímmel megrendezett esemény résztvevői között volt Tarr Béla filmrendező és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár is.
Film
Összesen 141 rendező munkája látható a csütörtök délben kezdődött 43. Magyar Filmszemlén, amelyen nem lesz verseny és díjakat sem osztanak.
Film
Határterületen mozgó kísérleti filmként jellemzi a 43. Magyar Filmszemlén látható új munkáját Pálfi György; a rendező Final Cut - Hölgyeim és Uraim című 80 perces moziját, amely csaknem félezer filmtörténeti klasszikusból áll össze, oktatóanyagként is használni fogja.
Film
Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett díjátadó ünnepségen.
Film
A 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyprogramjában szerepel Dyga Zsombor legújabb filmje, az Utolér című alkotás, amely egy több szálon futó, feszültséggel teli dráma.
Film
Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette csütörtök este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a 42. Magyar Filmszemle. Az est folyamán beszédet mondott Réthelyi Miklós. A nemzeti erőforrás miniszter kiemelte: mindenki azt szeretné, ha százezrek néznének meg a mozikban magyar filmeket. "Lesznek új filmek, sőt vannak is. Olyan művek készülhetnek, amelyekben az alkotók megvalósíthatják vízióikat" - hangsúlyozta.
Film
Első alkalommal szentelnek önálló versenyszekciót az animációs alkotásoknak a 42. Magyar Filmszemlén május 5. és 8. között.
Film
A 43. Magyar Filmszemlére látogatott Dieter Kosslick, a Berlinale és Thierry Fremaux, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója. Európa két legjelentősebb mustrájának vezetője támogatásáról biztosította a Magyar Filmművészek Szövetségét és a magyar független filmeseket.
Film
Az „acélhajú nőről” forgatott Deák Krisztina
A 43. Magyar Filmszemlén lesz először látható Deák Krisztina Aglaja című filmje. A mozgókép egy kelet-európai artistacsaládról szól, amelynek egyik produkciója az úgynevezett „acélhajú nő” – mondta el a rendező.
Film
A Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között megrendezi a 43. Magyar Filmszemlét. A vetítések helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi.
Film
A Magyar Nemzeti Filmalap felállításának és működési koncepciójának hétfői bejelentését követően a 42. Magyar Filmszemle harmadik napján, szombaton délelőtt az új támogatási struktúra működéséről, feltételeiről egyeztettek filmszakmai képviselők Andrew G. Vajna kormánybiztossal és Havas Ágnes tanácsadóval az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Film
A 42. Magyar Filmszemlén mutatják be Hules Endre és Zsuráfszky Zoltán táncfilmjét. A halálba táncoltatott leány című játékfilmről, amelyet a hétvégén összesen három alkalommal vetítenek, Zsuráfszky Zoltán beszélt.
Film
Csaknem húsz év magyar dokumentumfilmjeit gyűjti egybe Tóth Klára A láthatatlan ország című kötete, amelyet csütörtökön mutatott be a 42. Magyar Filmszemle kísérőprogramjaként a könyvet megjelentető Magyar Szemle Alapítvány az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Film
Összesen tizenegy alkotás szerepel a csütörtökön kezdődő 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyében, a Cserhalmi György színművész vezette zsűri többek között olyan filmekből válogathat, mint Rudolf Péter Üvegtigris 3, Kocsis Ágnes külföldön nagy sikereket elért Pál Adrienn, valamint Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című munkája.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ