Nemzetközi CirkuSZínház Fesztivál
Dátum: 2006. szeptember 5., kedd, 12:29
Magyarországon is egyre többen ismerik új cirkusz műfaját, amely Európa legtöbb országában betört a színházak kapuján, és kultur-fesztiválok állandó programelemévé vált, hogy ezzel az újfajta szórakozási lehetőséggel egyszerre csábítsa a testi kunsztok és a színházi élmény rajongóit.
Újdonsága, hogy lemond a cirkuszban eddig szokásos tradicionális kellékekről, a konferansziéról, az állatidomár számokról és a különálló műsorszámokról, ehelyett inkább egy történet keretein belül, a színház eszközeit használja. Leginkább a mozgásszínházzal rokon, hiszen az emberi test képességei állnak a történetek középpontjában. A műfaj jellemzője, hogy az üzenetet a beszéd mellett tánc, akrobatika, légtornász számok, zsonglőrmutatványok segítségével közvetítik. Vízió, varázslat és ámulatba ejtő mutatványok!

Itthon is sor került már egy pár új cirkuszos produkció bemutatására, bár a műfaj még mindig csak kevesekhez jutott el. Ez a fesztivál az első hazánkban, amely a stílus legjobbjait mutatja be!

A Nemzetközi CirkuSZínház Fesztivál nem csak hogy az új cirkuszos produkciók legelismertebbjei közül válogat, de arra koncentrál, hogy igazán színházi keretbe foglalt előadásokat mutasson be.

A Fesztivál repertoárját alkotó 3 előadás mindegyike más oldalát mutatja a cirkuszszínházi műfajnak
, ezzel is elnyerve a legszélesebb közönség tetszését. Szórakozást kínál művészi élményre vágyó felnőtteknek, attrakcióra éhes cirkuszimádóknak és persze a felhőtlen kacagást kereső gyerekeknek is.

                                     PROGRAM:
Egy cseh, egy francia, és egy olasz előadás alkotja a fesztivál programját.

A cseh Divadlo Continuo társulat
előadását azoknak ajánljuk, akik a cirkuszi attrakció között is inkább a színházi élményre vágynak. Remek példa ez az előadás arra, mi történik, ha színészek kezdenek cirkusszal foglalkozni.

Az olasz Milo és Olivia
két kitűnő cirkuszi artista előadása a cirkusz minden rajongójának kedvenc előadása lehet, hiszen szemmel láthatóan a kézenállás, légi akrobatika és zsonglőrködés igazán nem jelent problémát számukra.
Gyerekek, figyelem! Ezt az előadást nektek külön is ajánljuk! Két szeretnivaló főhőse számos csodát tud nektek mutatni.

A francia előadás
az akrobatika kedvelőinek igazi csemegéje. Az artisták egy keser-édes szerelmi történet közepén találják magukat, amelynek forgatagában a három szereplő hihetetlennek tűnő testi variációkban kerül kapcsolatba egymással:  egymás vállán, hátán, fején fejjel lefelé és felfelé, ketten vagy hárman, ahogy csak valaha ezt a cirkuszban csinálták.
Az előadás 10 éves kor felett ajánlott.

                             Programok napi bontásban:

szeptember 7. csütörtök

18.30
Milo és Olivia (I): Klinke
Szereplők: Milo Scotton, Olivia Ferraris
Rendező: Philip Radice
20.00 Tűzshow (A belépés ingyenes!)
20.30 Compagnie Prêt à Porter (FR): Egy édes őrjöngés keserű története
Művészek: Laurence Boute, Caroline Le Roy, Michaël Pallandre
Rendező: Albin Warette

szeptember 8. péntek


18.30
Milo és Olivia (I): Klinke
20.30 Compagnie Prêt à Porter (FR): Egy édes őrjöngés keserű története

szeptember 9. szombat


15.00
Teatro Divadlo Continuo (CZ): Az időfolyam
Szereplők: Seiline Vallée, Salvi Salvatore
Rendező: Pavel Stourac
Dramaturg: Jan Vedral
Zene: Radek Pobořil
Díszlet: Kristýna Patková, Helena ©touračová
Főcímdal: Lenka Dusilová
20.30 Teatro Divadlo Continuo (CZ): Az időfolyam

További információ:
info@cirkuszinhaz.hu, www.cirkuszinhaz.hu, www.jovohaza.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Az egyetlen bűn, amelyet nem tudunk egymásnak megbocsátani – a véleménykülönbség."
Ralph Waldo Emerson
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ