Végre nyílt az ajtó és beözönlött a tömeg. Hogy az ismert művészházaspár végül hová tudott leülni, nem tudom, bár ők ismertek, és ezért reprezentálniuk is kell a nyilvános helyeken. Engem nem fenyegetett ez a veszély, így jó közel ültem le, annyi bizonyos. Semmit nem akartam elmulasztani a produkcióból. Más kérdés persze, mennyiben értek egyet azzal, hogy a drága belépőket megváltott nézőket ilyen helyzetbe hozzák, amikor csupán a nézőtérre szeretnének bejutni.

A küzdelem végeztével büszkén feszítettem előkelő helyemen és kissé zavarban voltam. Nem tudtam, színházi színvonalú alakításokat várjak, vagy látványos cirkuszi produkciót. Zavarom oka a műfaji keveredés volt, mert – mint a színlap írta – „a Pavel Stourac rendező által vezetett Continuo Theater profi, nemzetközi színházi társulat, s előadásaikban keverednek a színpadképbe a légiakrobatika elemei, vezetődik a történet fonala a mozgásszínházi jeleneteken keresztül.” Oké, mondom, akkor hátradőlök, nyitott leszek, és tessék engem lenyűgözni! – Hát, ez nem jött össze!

                                     

A színpad két oldalán egy-egy kivetítő volt, amelyen a cseh dialógusok magyar fordítását olvashattuk. Ilyenkor senki nem a színpadot nézte – így aztán történhetett ott bármi –, hanem a hosszas és tökéletesen fölösleges dialógokat követtük a szemünkkel. Pedig volt ott légiakrobatika: trapéz, függöny/tissue és talajakrobatika egyaránt. Szerencsére ez utóbbiak közben a szereplők nem beszéltek.

A produkció elvileg a cirkusz felől szerette volna megközelíteni a színházat. A baj csak az, hogy se ebből, se abból nem kaptunk eleget.

Az időfolyam című előadás története elvileg két idős emberről szól, akiket az idősek otthonában hoz össze a sors. A darab középpontjában az emberek szabadság, szeretet és repülés utáni sóvárgása áll. Mindez szép és jó, ám a produkciót tekintve mondvacsinált történet, hogy a két művész – Seiline Vallée és Salvi Salvatore – légiakrobatikázzon, meg néha megijesszen minket, nehogy lezuhanjanak a magasból. A problémám ekkor újra előjön. A soványka történettel színészként nem tudtak eléggé magukkal ragadni, s ha sikerült is volna, rögtön elkezdenék civilként aggódni, amikor éppen a magasban pörögnek.

Persze, bizonyosan nem tudnám utánuk csinálni, de az igyekezet ellenére egy sikerületlen műfajolvasztási kísérletet és egy közepes produkciót láthattam a Nemzetközi Cirkuszszínház Fesztivál meghívott előadásán, amit az igen udvarias tapsnál nagyobb siker – érthető okoknál fogva – nem kísért.

knokk

Fotó: www.cirkuszszinhaz.hu