Lúdas Matyi történetét mutatja be ősszel a Fővárosi Nagycirkusz a színház és az artisták világát ötvöző összművészeti produkcióban.
A Fazekas Mihály Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye alapján készülő nagyszabású produkció szereplőválogatása a napokban kezdődött meg - mondta Fekete Péter, az intézmény igazgatója az MTI-nek adott interjújában.
"A Lúdas Matyi egy igazi történetmesélő kísérlet lesz, amelyre olyan fiatalokat válogatunk, akik táncolni, szöveget mondani, énekelni és artista produkciókat bemutatni egyaránt képesek" - fejtette ki.
Az előadást októberben mutatják be, és a hónap folyamán több alkalommal is látható lesz. Amennyiben elnyeri a közönség tetszését, további előadások is lesznek - tette hozzá.
"Most minden, amit csinálunk, kipróbálunk, annak a tesztje, hogy milyen legyen az új cirkuszművészeti központ. Ezért hívtuk meg a most látható ukrán vízi cirkuszt is, hogy lássuk, milyen technikákat szeretnénk majd alkalmazni az új intézményben. A történetmesélő előadás is ennek a folyamatnak a része, ezzel azt szeretnénk kideríteni, hogy a központ alkalmas lehet-e arra, hogy repertoárja legyen" - fejtette ki az igazgató.
Kiemelte: mivel a cirkusz nem verbális műfaj, az előadásban a hangsúly az artistamutatványokon és a táncos történetmesélésen lesz, amelyet állatszámok egészítenek ki.
A cirkusz látogatottságával kapcsolatban kiemelte, hogy a statisztika 2010 óta folyamatos növekedést mutat, a legutóbbi előadást hat hét alatt 50 ezer néző látta. A nyári időszakban a cirkusz látogatottsága jellemzően megcsappan, ezért az így keletkezett űrt a Magyarországra érkező külföldiek megszólításával, valamint a vidéki, jól tanuló diákoknak szóló kedvezmény segítségével kívánják betölteni. A turistáknak, "romkocsmázó külföldi fiataloknak" egy angol nyelvű kampány népszerűsíti majd a cirkuszt, a vidéki iskolákban kitűnő eredménnyel végző diákokat pedig ingyen cirkuszjeggyel ajándékozzák meg. A névre szóló jegyeket az osztályfőnököknek kell kitölteniük és az iskola pecsétjével ellátniuk.
Fekete Péter elárulta, hogy a jelenleg futó, Atlantisz gyermekei című előadásban új világszám készül, amelyet Peshkov Vasily és Moiseeva Irina művészek fognak bemutatni először a magyar közönségnek. A 63 éves orosz művész a szájában tartott kétméteres rúdon viszi majd át az annak tetején kézen álló partnerét magasdrótkötélen.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |