Cirkuszpedagógia a Fővárosi Nagycirkuszban
Dátum: 2017. október 4., szerda, 8:42

A cirkusz nemcsak szórakoztató műfaj lehet, hiszen a cirkuszpedagógiai programokkal össze lehet kapcsolni az iskolai tananyagot is - erről Kardos Kata beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli adásában.

A cirkuszpedagógiai programkoordinátor annak kapcsán beszélt erről, hogy a Rómeó és Júlia előadást követően rendhagyó irodalomórák lesznek a Fővárosi Nagycirkuszban október 2. és 6. között.

Kardos Kata elmondta: azt szeretnék bemutatni, hogy miként lehet összekapcsolni a cirkuszban látottakat az iskolában hallottakkal. Hozzátette: ennek jegyében a Rómeó és Júlia cirkuszszínházi előadás után rendhagyó irodalomórákra kerül sor Magyarország legnevesebb Shakespeare-szakértői, egyetemi professzorok közreműködésével.

A 70 perces, artistaképzős fiatalok szereplésével látható előadás a cirkuszművészet és a fizikai színház eszközeivel jeleníti meg a maffiakörnyezetbe helyezett veronai történetet.

Mint mondta, adott volt a lehetőség, mivel a Rómeó és Júlia kötelező olvasmány a középiskolások számára. Így a fiatalok nemcsak az irodalomóra keretében, hanem az előadást követő beszélgetésekbe belefolyva is tanulhatnak a történetről, hallhatnak Shakespeare koráról. Mint, mondta bíznak benne, hogy a cirkuszpedagógiai program által könnyebben válik elmélyült tudássá Shakespeare műve.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
Edmund Burke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ