A zsonglőrködés újjászületése
Dátum: 2006. november 30., csütörtök, 14:36
Zsonglőr-költemény és digitális varázslat - lehet-e zsonglőrködni labda nélkül? Mi történik, ha egy zsonglőrt és egy csellistát „magára hagyunk” egy különös világban – vetített testek között, vetített térben – ahol szabadon és a bevetett új technológiáknak köszönhetően, korlátok nélkül játszhatnak hanggal, labdával, látvánnyal? És nem utolsósorban magával a „hagyományos” zsonglőrködés fogalmával…

A Compagnie Adrien M Convergence 1.0 című előadása valós és virtuális labdák valószínűtlen koreográfiája. Egy kísérlet, melynek középpontjában a zsonglőrködés és az informatika áll. Olyan világba enged betekintést, melyben a labda és a digitális technológia nem eszköz, nem egy történet elmesélését szolgálja, hanem bennük testesül meg a fantázia és a fantasztikus valóság találkozása. A fiatal zsonglőr-informatikus költői képek sorában fogalmazza meg, hogy mit jelent számára a zsonglőrök illúziókkal teli világa, mialatt a digitális technológiával és élőzenével való találkozásban megkérdőjeleződik, majd újjászületik a zsonglőrködés műfaja.
 
Adrien Mondot eredetileg informatikusként végzett és három éven át a francia Informatikai Tudományok Országos Kutatóintézetében dolgozott. A zsonglőrködés szenvedélyévé vált, és lelkesedése tovább nőtt, miután olyan zsonglőr-fenoménektől tanulhatott, mint Philippe Ménard, Yvann Alexandre, Yves Riazanoff és Lucas David. 2004-ben alapította az Adrien M társulatot, akikkel A cirkusz fiatal tehetségei fórumon mutatta be Convergence 1.0 című darabját. Innen gyakorlatilag egyenes út vezetett a sikerhez – a társulat azóta nemcsak Franciaország-szerte ismert, hanem nagy sikerrel turnézott Ázsiában a francia új cirkusz Circasia programjának keretében is.

                    január 5-6. / 20H00 / új cirkusz        Trafó
                Compagnie Adrien M (F): Convergence 1.0

Alkotó és előadó/Conceived and performed by: Adrien Mondot
Zeneszerző és előadó: Véronika Soboljevski
Hangtervezés és keverés: Christophe Sartori
Fényterv: Thierry Laroche
Művészeti vezető: Adrien Mondot
 
Produkció: Compagnie Adrien M
Koprodukció: Le Manége de Reims Scéne Nationale, Les Migrateurs (Alsace), Le Maillon (Strasbourg), Theatre Pole Sud (Strasbourg), CCAS (Montreuil).
 
A társulat a Manége de Reims scéne nationale társult művésze 2005 és 2007 között.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ