Cirkuszfesztivál - Kínában indít artista osztályt a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ
Dátum: 2020. január 11., szombat, 10:05

Magyar állami ösztöndíjjal artista osztályt indít Pekingben a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ 13-14 éves magyar gyerekek számára - jelentette be a 13. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál második, csütörtöki napján a kultúráért felelős államtitkár.

Fekete Péter az MTI-nek elmondta: két hónapos folyamat során választják ki azt a tizennégy fiatalt, akik a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola kihelyezett osztályaként három évig Pekingben tanulhatnak, eközben elsajátítják az angol és a kínai nyelvet, valamint az artistaművészet legkülönlegesebb fortélyait.

Mint hangsúlyozta, a világ legjobb artistái Kínából származnak, a kínai artistaképzés több százéves hagyománnyal büszkélkedhet, az ösztöndíjat elnyerő magyar fiatalok pedig kiemelkedő tudású tanároktól és oktatóktól tanulhatnak.

A jelentkezési időszak csütörtökön indul, majd két hónapos folyamat során választják ki a kínai partnerek bevonásával azt a tizennégy fiatalt, akik három évig Pekingben tanulhatnak.

A tanítás szeptemberben indul, a diákok tanévenként kétszer négy hónapot töltenek majd Pekingben - közölte az államtitkár, hozzátéve: két tanárt is keresnek, akik a képzés idejére kiköltöznek Kínába a gyerekeket felügyelni.

Fekete Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a pekingi artistaiskola a most zajló Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is bemutatkozik egy gyerekcsoporttal és egy másik produkcióval is, így az érdeklődők személyesen is megbizonyosodhatnak az kínai artistaképzés magas minőségéről.

További információk a képzéssel kapcsolatban a https://www.fnc.hu/fooldal/artista-osztalyt-inditunk-kinaba honlapon találhatók.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ A kor csak akkor számít, ha sajt vagy."
Helen Hayes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ