Magyar Nemzet - Életmentő lehet a nyári főszezon a vidéken fellépő cirkuszoknak
Dátum: 2021. május 12., szerda, 14:44

Richter Flórián szerint életmentő lehet a nyári főszezon a vidéken fellépő cirkuszoknak. A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban, a Nemzeti Cirkusz Balatonlellén lép majd fel július elsejétől - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

A lap felidézi, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz évet tudhatnak maguk mögött az utazó cirkuszi társulatok, így a Richter Flórián Cirkusz is, amely tavaly a pandémia miatt a teljes tavaszt a téli szállásán töltötte, és csak nyáron tudott fellépni. Richter Flórián, a társulat vezetője a lapnak azt mondta: hatalmas nehézséget okozott, hogy a gyenge nyarat egy nagy ráfizetést hozó ősz követte, tavasszal a harmadik hullám ismét a téli, szadai szállásán tartotta a társulatot.

A társulat vezetője arról is beszélt, hogy jelenleg a nyári főszezonra készülnek, július elsején Zamárdiban lesz a premier. Kitért arra is, hogy testvére, József társulata hasonló problémákkal küzd; a Nemzeti Cirkusz is a nyári főszezonra készül, és Balatonlellén lépnek majd fel júliustól. Jelenleg ők is a szadai szálláson várakoznak.

Richter Flórián megjegyezte, számukra óriási segítség, hogy a gyermekei pénteken, szombaton és vasárnap fel tudnak lépni a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol nincsenek ugyan élőben nézők, de az online előadásokat sokan követik.

Kitért arra is, hogy komoly veszteségek érték a társulatot nemcsak anyagilag, hanem szakmailag is. A leállások miatt szakemberek, cirkuszi technikusok hagyták el a csapatot, és nem mindenki tér vissza. A társulat vezetője azt is elmondta, hogy sajnos a Safari Park már nem működik Szadán, mert az önkormányzat nem engedélyezi. Ezért máshol, egy Budapesthez közeli területen fogjuk megnyitni a szafarit, jelenleg ezen dolgoznak - tette hozzá.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ Erényeink többnyire csak álcázott bűnök. "
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ