A nyugdíjas artistákat segíti a Fővárosi Nagycirkusz gálaelőadása
Dátum: 2022. november 2., szerda, 10:28

A nyugdíjas artistákat segíti a Fővárosi Nagycirkusz november 6-i Melyiket a kilenc közül? című előadása, amelynek teljes bevételét a rászoruló művészek kapják.

A Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete 2014-ben indította el a nyugdíjas artistaművészeket segítő programját Elkaplak! címmel - idézi fel a Nagycirkusz MTI-hez eljuttatott közleménye.

A korábbi évek hagyományait követve az esten ingyen lépnek fel a Jókai Mór novellája ihlette Melyiket a kilenc közül? című előadás művészei, és valamennyi közreműködő munkatárs, ezzel segítve a szépkorú művésztársakat.

Tavaly a jótékonysági gálaelőadáson 4,1 millió forintot gyűjtöttek össze, amelyet közvetlenül azok az idős artistaművészek kaptak, akik aktív életpályájuk hosszú évein keresztül a magyar cirkuszművészet és Magyarország hírnevét építették, most azonban gyakran szerény anyagi körülmények között várják a karácsonyt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„Ha meg akarod változtatni a világot, előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen."
Bertold Brecht
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ