Ifjabb Nereus Lajos artista kapta idén a Karádi-díjat
Dátum: 2023. agusztus 15., kedd, 9:47

Ifjabb Nereus Lajos kapta idén a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tünteti ki minden évben.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Karádi Béla, a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat egykori művészeti vezetője végakaratának megfelelően 2021. augusztus 10-én alapította meg a Karádi-díjat, amelyet minden év augusztusában egy díszelőadás keretében ad át az év kiemelkedő magyar artistájának - idézik fel az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményben.

Az elismerést idén A Sztyeppe illata című műsor csütörtöki előadásán adták át a Fővárosi Nagycirkuszban.

A díjat odaítélő zsűriben Kristóf Krisztián zsonglőr, Kőműves Tibor és Ifjabb Simet László artistaművészek, valamint Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója foglalt helyet, akik öt művészt javasoltak az idei Karádi-díjra. A felterjesztettek között szerepelt a díjazott mellett Axt Ibolya, Földváry Balázs, Fülemen Tamás és Illés Renátó artistaművészek.

A jelölés során a zsűrinek figyelembe kell vennie az adott évben elért művészi teljesítményt, valamint a megkérdőjelezhetetlen, példaértékű közösségi és magánéletet.

A díjazott személyéről a magyar artista szakma döntött. Az öt jelöltre a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által kibocsátott Cirkuszművészeti Szakmai Kártya birtokosai szavazhattak online.

Karádi Béla a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti vezetője volt 1965-től 1982-ig, kiemelkedő szerepe volt az 1971-ben újjáépített Fővárosi Nagycirkusz újraindulásában. Karádi Béla 2016. május 25-én hunyt el, örökös nélkül. Végrendeletében arról rendelkezett, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a rá eső örökségből díjat alapítson.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ