A Fővárosi Nagycirkusz is meghívást kapott az I. Pekingi Nemzetközi Előadóművészeti Világkiállításra
Dátum: 2024. agusztus 22., csütörtök, 10:44

A Fővárosi Nagycirkuszt is meghívták az I. Pekingi Nemzetközi Előadóművészeti Világkiállításra, ahol Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója fogja bemutatni az intézmény munkáját és a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

Augusztus 21. és 23. között rendezik meg Kínában az I. Pekingi Nemzetközi Előadóművészeti Világkiállítást (Beijing International Performing Arts Expót), amelyen a világ vezető előadóművészeti intézményei, produkciós cégei, színházai és művészeti ügynökségei mellett a Fővárosi Nagycirkusz is bemutatkozási lehetőséget kapott - áll a Fővárosi Nagycirkusz MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írták, a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Beijing Perfoming Arts Group (BPAG) az egész világra kiterjedő előadóművészeti együttműködések és csereprogramok további fejlesztése érdekében rendezi meg a világkiállítást a Pekingi Nemzeti Stadionban.

A rendezvény a pekingi szervezők szándéka szerint meghatározó előadóművészeti esemény lesz, amelyen valamennyi kontinens vezető intézményeinek és művészeti fesztiváljainak delegáltjai bemutatkozhatnak, ezzel is erősítve a nemzetközi kapcsolatokat, új együttműködési lehetőségeket kialakítva egymással.

Az eseményen résztvevők kiemelt figyelmet szentelnek a kínai, valamint a nemzetközi cirkuszi előadóművészetek jövőbeni fejlődési irányainak meghatározására - olvasható a közleményben.

Kiemelték, hogy az I. Pekingi Nemzetközi Előadóművészeti Világkiállításon bemutatkoznak a világ meghatározó és népszerű kulturális negyedei, szórakoztató parkjai, színházai, előadóművészeti produkciós cégei, azok vezető menedzserei, valamint a kínai és nemzetközi társulatok, előadóművészeti csoportok, főiskolák, egyetemek, modern előadóművészeti formák képviselői, a kínai állami és civil kulturális és idegenforgalmi szervezetek, továbbá az előadóművészeti befektetésekkel és finanszírozással foglalkozó egyesületek.

A világkiállítás mottója: "összekapcsolódás, kölcsönös megbecsülés, integráció", amelynek célja, hogy elősegítse az előadóművészeti erőforrások kétirányú áramlását Kína és a nemzetközi művészeti-kulturális szféra között - írták.

"Hatalmas elismerést jelent a magyar cirkuszművészeti szakma számára, hogy az I. Pekingi Nemzetközi Előadóművészeti Világkiállításra a Fővárosi Nagycirkusz is meghívást és bemutatkozási lehetőséget kapott" - hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy Fekete Péter prezentációjában elsősorban a világ öt legfontosabb cirkuszfesztiválja közt jegyzett Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált és annak innovációit, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ oktatási és audionarrációs programjait, valamint az intézmény tudományos és muzeológiai háttérmunkáit fogja bemutatni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ