Circus Flow címmel a cirkuszművészet világáról nyílt képzőművészeti kiállítás pénteken Visegrádon, a visegrádi csoport (V4-ek) csütörtökön kezdődött soros magyar elnökségéhez kapcsolódva.
Egyedülálló lehetőséget kínál idén nyáron a Fővárosi Nagycirkusz - mondta az intézmény újranyitását ünneplő vasárnapi szabadtéri gálaműsoron Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
Richter Flórián szerint életmentő lehet a nyári főszezon a vidéken fellépő cirkuszoknak. A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban, a Nemzeti Cirkusz Balatonlellén lép majd fel július elsejétől - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
"A színház, a zene, a szó, a tánc, a látvány maga az élet. Mindezeket a cirkusz, mint nagy hagyományú előadóművészeti ág egyesíti magában; így különös felelősség hárul a cirkuszművészetre az élet újraindításakor" - írta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos a magyar és a világ artistaművészeinek címzett levelében a szombati cirkuszi világnap alkalmából.
Hetvenedik születésnapján köszöntötte Richter József Kossuth- és Jászai Mari-díjas artistaművészt hétfőn Budapesten Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Dinasztiák címmel új online műsort mutat be a Fővárosi Nagycirkusz; a magyar artistaművészet kiválóságainak produkcióit felvonultató előadás február 13-tól látható.
Meghosszabbított határidővel, február 5-ig lehet jelentkezni a Cirkusz/Művészet/Alkotás pályázatra - közölte a MANK Nonprofit Kft. az MTI-vel pénteken.
Októberben már élőben is követheti a közönség a Fővárosi Nagycirkusz előadásait szombat délutánonként.
Tradicionális és modern elemek egyaránt szerepelnek a Richter Flórián Cirkusz legújabb, Drónok a porondon című műsorában, amelyet Zamárdiban láthat a közönség.
Drónok a porondon címmel mutat be új produkciót a Richter Flórián Cirkusz szerdától Zamárdiban, az előadásról Richter Flórián cirkuszigazgató beszélt az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Szerdán megnyit Magyarország első autós szafari parkja Szadán. A Magyar Nemzeti Cirkusz létesítménye a kijárási korlátozás Pest megyére is vonatkozó megszűnését követően lesz látogatható május 20-tól.
A Magyar Nemzeti Cirkusz minden este cirkuszi előadásokkal szórakoztatja a közönséget a közösségi oldalán a koronavírus-járvány miatt elmaradó produkciók miatt.
A Dzsungel könyve című cirkuszszínházi produkciót mutatják be a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei kedden a Fővárosi Nagycirkuszban.
Arany Elefánt-díjat nyert a Spanyolországban megrendezett Gironai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Richter Kevin és ugródeszkacsoportja - közölte a Fővárosi Nagycirkusz kedden az MTI-vel.
Szabadtéri gálaműsorral ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz május 30-án, vasárnap a Városligetben.
Június 4-én nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a Nyugati pályaudvar melletti, több hajóból álló mozdonycsarnok felújításával létrejövő épületkomplexumban. A 22 ezer négyzetméteres területen közparkot is kialakítanak.
Egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítják át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként. Erről Fekete Péter beszélt csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című hírműsorában.
A Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel tér - vasúti pálya - Ferdinánd-híd - Podmaniczky utca által határolt területen épülhet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ - olvasható a Népszava szombati számában.
Nagyszabású gálaműsorral és új, magyar artistákat bemutató tavaszi produkcióval ünnepli újranyitásának 50. évfordulóját a Fővárosi Nagycirkusz.
Óvintézkedéseket vezetett be a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonsága érdekében a pandémiás helyzet miatt.
A Drónok a porondon című előadás kibővített változatával, extra fellépőkkel várja a közönséget a Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban az idén kétnapos Cirkuszok éjszakáján pénteken és szombaton.
A Recirquel Cirkusz az Éjszakában című produkciójával zárul vasárnap a Müpa Home online közvetítés-sorozata.
Ifj. Richter József és Merrylu Richter II. helyezést ért el az I. Online Cirkuszfesztiválon, a világ minden tájáról beérkezett, összesen 685 artistaszám közül. Az első helyezett az orosz Chizhovs Troupe lett - közölte a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ pénteken az MTI-vel.
Hangtechnikai eszközök beszerzésére pályázhattak a zenekar nélküli utazó cirkuszok; a tendert az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft közösen hirdette meg - közölte szerdán a Fővárosi Nagycirkusz az MTI-vel.