Kevés ember mondhatja el magáról, hogy sosem volt cirkuszban. A bohóc, a bűvész, a légtornász, az állatidomár mindenki számára a cirkusz különleges világát jelenti. Pósfai Zoltánnak, a Fővárosi Nagycirkusz artista stúdiója vezetőjének azonban a cirkusz a munkahelye, s jórészt az élete is. Vajon mire gondol, ha az alábbi fogalmakat hallja:

- Utánpótlás?

- Kicsit megfogyatkozott. A hatvanas-hetvenes években a cirkuszi munka nagyon népszerű volt. Nem csoda, hiszen annak idején a sportolók, művészek járhattak külföldre, és mi, artisták is ebbe a csoportba tartoztunk. Ma már csak a kíváncsiság, a szakma szeretete hozza ide a gyerekeket.

- Bohóc?

- A bohócok utánpótlása nem könnyű feladat. Sokan nem tudják, a a cirkuszon belül ez az egyik legnehezebb műfaj. A hülyéskedés és humor két külön fogalom. A bohóckodás nagyfokú színészi és bizonyos artisztikai képességet igényel. Sajnos a híres bohócaink eltávoztak közülünk, már csak a mennyei cirkuszban játszanak.

- Világszám?

- Nehéz meghatározni. Igazából azt tekinthettük világszámnak, amit csupán egy valaki csinált a cirkusz világában. Ezt ma már szinte lehetetlen megtenni, mert ha egy artista egyedi, új dolgot talál ki, azt perceken belül lemásolják. Ma már inkább úgy értelmezzük a világszámot, hogy a föld bármely országában megállja a helyét.

Pósfai Zoltán meggyőződése, hogy a cirkusz nemcsak a gyerekeké, mindenkihez szól. Létezik a klasszikus cirkusz, ahol a konferanszié bejelenti, a nagyérdemű mit fog látni, a közönség pedig ámul, és tapsol. És van a modern látványcirkusz, ami színházi előadás formájában zajlik. Pillanatnyi megszakítás nélkül, folyamatosan megy a műsor. Bevetik a fénytechnika modern vívmányait, a nézőnek csak a látványra kell koncentrálnia, a táncra, a zenére. Mert ma ezek is - a fény-effektusokkal együtt - szerves részét jelentik az előadásoknak. Természetesen ezt a tendenciát a hazai cirkuszi életnek is követnie kell. A leghűségesebb nézők persze továbbra is a gyerekek, főleg az állatszámokat, a bohócokat kedvelik, míg a felnőttek az artista produkciókat.

- Jövőre lesz a nemzetközi cirkuszfesztivál...

- Igen, mi ezt negyedik önálló programunknak tekintjük. Negyedik azért, mert három állandó műsorunk van, a tavaszi, a nyári és az őszi. A műsorszámokat minél változatosabban igyekszünk összeállítani, hogy sok néző igényét kielégíthessük.

- Méltóan Közép-Európa egyetlen kőcirkuszához.

- Pontosítanék. Európában egyetlen, egész évben működő kőcirkusza vagyunk. Ez bizonyos módon a magyar artista művészet erejét bizonyítja. Fontosnak tartom megjegyezni, nem kellett prostituálódnunk, nem szükséges kiadni a cirkusz épületét másoknak, - attól függetlenül, hogy néha koncerteket is rendeznek, mert a porond és a nézőtér akusztikája ezt is lehetővé teszi.

- Mi a véleménye a vándorcirkuszokról?

- Szükség van rájuk. A vidéki közönségnek is megvan az igénye és joga, hogy cirkuszt lásson. Körülbelül tizenöt utazó cirkuszról tudok ma Magyarországon, ebből talán öt nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Vannak kis családi cirkuszok is. Ezeket ugyan a futottak még kategóriába sorohatnánk, de rájuk is van igény.

- Végül, milyen a viszonyuk az állatvédőkkel, gondolok az állatszámokra?

- Szeretnénk az állatvédőkkel normális párbeszédet folytatni. Kifogásaik kilencven százaléka hozzá nem értésükből adódik. Legendák keringenek az állatok kegyetlen idomításáról, tartásáról, bár ez egyáltalán nem fedi a valóságot. Ha arra gondolok, hogy a vadonban egy oroszlán esetleg csak öt-hat évet él, a cirkuszban pedig harmincat, akkor nyugodt a lelkiismeretem. Ha egy állat megsérül, azonnal hívjuk az állatorvost. Az artista állatából él, érdeke, hogy a lehető legjobb körülmények között tartsa. Ezzel az erővel meg lehetne kérdőjelezni az állatkerti állattartást is. Az idomítási-tanítási módszerek is megváltoztak. Az erőszakkal történő nevelés megszűnt, játékos formában, az állatok ösztönére alapozva próbálják összeállítani a mutatványokat. Ha párhuzamokat szeretnék vonni, kifogásolhatnám a lóversenyt, a kereső- és rendőrkutyák kiképzését is. Az állatvédők részéről tapasztalható egyfajta következetlenség. El kell jönni, megnézni, milyen szeretettel, megbecsüléssel bánnak ma az állatokkal az idomárok.

Búcsúzóul az artista stúdió vezetője elmondta, hogy a cirkusz világát az itt dolgozók ma sem a milliós jövedelem reményében választják. A cirkusz csodája, a porond varázsa,csillogása és a közönség önfeledt tapsa az itt fellépők igaz fizetsége.

Hamary Dénes