Kocsis Ágnes filmje Cannes-ban elnyerte a kritikusok díját
Dátum: 2010. május 23., vasárnap, 13:30
Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn elnyerte szombaton a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában.

"A zsűri nagyon könnyű helyzetben volt, mert egy nagyon egyenletes és megérintő filmről van szó" - hangsúlyozta a díjátadáson Alin Tasciyan török kritikus, a zsűri elnöke.

A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére akkreditált kritikusokból álló zsűri a szekcióba meghívott 19 alkotás közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a szerintük legjobb filmet.

A Kocsis Ágnes alkotásának ítélt FIPRESCI-díjat az Un Certain Regard hivatalos díjkiosztása előtt a cannes-i Fesztiválpalota mellett található Plage des Palmes-on (Pálmák strandján) Vezér Éva, a Magyar Filmunió igazgatója vette át, ugyanis a rendező és a film alkotói már hazautaztak Magyarországra.

Kocsis Ágnes üzenetét a Filmunió igazgatója tolmácsolta a díjátadáson: "Nagyon megtisztelő számunkra ez a díj. A filmkritikusok véleménye nagy mértékben meghatározhatja a leendő közönség ízlését, választásait. Azt hiszem, a mi filmünknek - amely egy magyarul beszélő, erősen szerzői film - szüksége van az ilyen elismerésekre, hogy könnyebben eljuthasson a nézőkhöz".

A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a török elnök mellett Franciaország, Svédország, az Egyesült Államok, Bulgária, Svájc, Japán és Oroszország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

A FIPRESCI-zsűri a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjából és az Un Certain Regard válogatásból választott ki egy-egy filmet, valamint egy külön díjat megítélt a párhuzamos programok legjobbjának.

A Pál Adrienn Kocsis Ágnes második filmje, magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült. Forgatókönyvét a rendező a férjével, Andrea Robertivel közösen írta, aki állandó alkotótársa. Az operatőr Fillenz Ádám volt.

A film főszerepét Gábor Éva, a MTI korábbi munkatársa, jelenleg rádiós hírszerkesztőként dolgozó amatőr színész alakítja. Partnerei: Znamenák István, Horváth Ákos, Pokorny Lia, Hegyi Izabella, Thúróczy Szabolcs.

A Pál Adriennt múlt vasárnapi bemutatóján percekig tartó tapssal fogadta a fesztiválközönség.

A különös hangulatú, valamivel több mint kétórás film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története. A nő az elfekvő osztályon dolgozik, életét körbefonja a halál. Egy nap elhatározza, hogy megkeresi régen elvesztett gyerekkori barátnőjét, Pál Adriennt. Felkeresi régi ismerőseit, s miközben a velük folytatott beszélgetések nyomán a barátnőjéről őrzött saját emlékeit próbálja összegyűjteni, elsősorban önmagát találja meg.

A filmet az Un Certain Regard válogatásban mutatták be, amely a fesztivál második legjelentősebb versenyprogramja. Az önálló szekciót 1978-ban alapította Gilles Jacob, a fesztivál akkor újonnan kinevezett igazgatója, jelenlegi elnöke a filmnyelvet megújító filmek bemutatására. A program alapvető célja kezdetekben az volt, hogy elsősorban még ismeretlen, fiatal filmesek eredeti és alternatív alkotásainak nemzetközi elismertetését és forgalmazásba kerülését elősegítse.

Az Un Certain Regard továbbra is a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos versenyprogramba meghívott alkotók. Idén például ebben a szekcióban mutatták be a 80 éves Jean-Luc Godard és a 102 éves Manoel de Oliveira, valamint a román új hullám két elismert fiatal rendezőjének, Radu Muntean és Cristi Puiu legújabb filmjeit is.

Kocsis Ágnes nem először szerepelt Cannes-ban: a sikeres rövidfilmek után 2006-ban készített, Friss levegő című rendezői diplomafilmje a nemzetközi közönségnek szintén a cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be, a Kritikusok Hete programjában. Ugyanabban az évben A vírus című rövidfilmjével a Cinéfondation programjába is meghívták, ahol a Tim Burton elnökölte zsűri a harmadik díjjal jutalmazta.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
élet 2010-06-17 13:03 | Válasz erre | #4
Netán hozzátartozó..?

sziv 2010-06-09 19:56 | Válasz erre | #3
régi-régi vágy végre sikerült,nagyon bűszke vagyok

leslie 2010-05-24 11:04 | Válasz erre | #2
Hip-hip, vittünk díjat Cannesból!!!:)
Utóljára módosítva: 2010-05-24 11:04

élet 2010-05-23 20:06 | Válasz erre | #1
Hű, ez nagyon nagy dolog, nagyon büszke vagyok, remélem idehaza is mielőbb megnézhetjük ezt a filmet!:)

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ