Az Emmy-díj idei nyertesei
Dátum: 2010. agusztus 30., hétfő, 10:55
A Mad Men – Reklámőrültek a drámai, a Modern család pedig a vígjátéksorozat kategóriában vitte el az Emmy-díjat az amerikai főműsoridős televíziós programok vasárnap megrendezett 62. díjátadó ceremóniáján.

A Los Angeles-i Nokia Színházban megtartott díjátadón az HBO műsorai nyerték a legtöbb, összesen 25 Emmy-díjat. A csatorna The Pacific című második világháborús minisorozata nyolc trófeát kapott, míg a Temple Grandin című, autista témájú televíziós filmdrámát hét díjjal jutalmazták.

A tévécsatornák versengésében az ABC a második helyen végzett 18 Emmyvel – ebből hatot a Modern családnak köszönhet. A Fox végül 11, a CBS 10 Emmyvel távozott, az NBC pedig hét díjat szedett össze műsoraival.

A főműsoridős programok kreatív művészeti Emmy-díjait egy héttel korábban, augusztus 21-én adták át Los Angelesben. A vasárnapi ceremónia lényegében nem változtatott az akkor kialakult csatornák közötti sorrenden.

A Mad Men, amely egy hatvanas évekbeli reklámcég sztoriját dolgozza fel, sorrendben harmadszor hódította el a legjobb drámai sorozat Emmyjét. A Modern család új befutó: A stúdió című vígjátéksorozat elől orozta el a nagy presztízsű szakmai díjat.

A viszonylag kis költségvetésből forgatott Temple Grandin 15 nevezéséből váltott valóra hetet, és ezzel a teljesítménnyel meglepően sikeresnek bizonyult a mezőnyben. Az alkotók különösen annak örülhettek, hogy három színészi díjat is elnyertek: Claire Danes a tévéfilm-, illetve minisorozat kategória legjobb színésznője lett, Julia Ormond és David Strathairn pedig epizódszereplőként vehette át az Emmyt.

Az HBO másik nagy dobása, a Band of Brothers mintájára készült 200 millió dolláros The Pacific, amelynek ugyancsak Tom Hanks és Steven Spielberg volt az executive producere, 24 nevezését váltotta nyolc díjra, de a legjobb miniszéria Emmyjén kívül csak technikai kategóriákban jeleskedett.

A díjat átvevő Hanks hálásan említette meg, hogy – bár nem volt garancia a sikerre – bizalmat kaptak a csatornától. A sorozat egyébként csalódást okozott a nézettség tekintetében.

A nagy esélyesnek tartott Glee című musicalsorozat 19 jelölésből négy Emmy-szobrot hozott ki. Egyiket a népszerű zenés széria rendezője, Ryan Murphy kapta. „A Glee a művészeti nevelés fontosságáról szól" - fogalmazott az először díjazott rendező, aki azoknak a tanárainak mondott köszönetet, akik énekelni és festeni tanították.

Kyra Sedgwicket, A főnök című krimisorozat szereplőjét idén ötödször nevezték a televíziós díjra, és végre el is nyerte azt. „Az ember azt gondolja, hogy fikarcnyi esélye sincs ennyi próbálkozás után, de ma a legvadabb álmaim váltak valóra" – fakadt ki a színész.

Al Pacino a legjobb színész Emmy-díját kapta az HBO You Don't Know Jack című drámájában nyújtott átütő alakításáért. A tévéfilmben az orvos, festőművész, zeneszerző Jack Kevorkiant játszotta, aki évtizedes küzdelmet folytatott a halálhoz való jog elismertetéséért. A ceremónián a nézőtéren ülő Kevorkiant is tapssal köszöntötte a közönség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„Fucsik azt mondta: Emberek, legyetek éberek! Én meg azt mondom: Éberek, legyetek emberek!
Szász János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ