Megnyílt a Viennale
Dátum: 2010. október 22., péntek, 7:24
Fesztiváldíjas alkotásokkal, híres rendezők új filmjeivel és új felfedezettekkel várja a nézőket a csütörtökön megnyílt bécsi nemzetközi filmes seregszemle, a Viennale.

A fesztivál tizenhárom napja alatt háromszáz mozgóképet vetítenek. A nyitófilm a francia Xavier Beauvois alkotása, a Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett Des Hommes et des Dieux (Emberekről és istenekről) volt, amely valós történetet dolgoz fel: 1996-ban Algériában szerzetesek egy csoportját ismeretlenek elrabolták és megölték, hogy pontosan mi is történt, arra azóta sem derült fény.

Az idei Viennale sztárvendége Lou Reed, aki első önálló rendezését, a Red Shirley (Vörös Shirley) című dokumentumfilmet mutatja be.

A spanyol polgárháború idején játszódó Balada Triste De Trompeta (Szomorú ballada trombitára) a Velencei Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is elnyerte.

Fülöp-szigeteki bandaháborúkról szól az Engwentro című alkotás, amelyért Velencében a legjobb elsőfilmesnek járó elismerést vehette át rendezője, a 23 éves Pepe Diokno. A programban szerepel Li Hung-csi (Li Hongqi) kínai rendező harmadik filmje, a Locarnói Filmfesztivál fődíjával jutalmazott Han csia (Téli vakáció) is.

Az Arany Pálmával korábban kétszer is kitüntetett Mike Leigh Another Year (Egy újabb év) című filmjéért idén nem kapott díjat, a közönség tetszését viszont elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon.

A francia filmes újhullám nagy alakja, Jean-Luc Godard kísérletező kollázsa, a Film socialism (Szocializmus film) ellentmondásos fogadtatásban részesült Cannes-ban, Bécsben a Viennale közönsége is ítéletet alkothat róla.

Láthatják a bécsiek Monte Hellman amerikai rendező húsz év után forgatott első új filmjét, a Road to Nowhere-t (Út a semmibe), amelyért Velencében különdíjat kapott a Quentin Tarantino elnökölte zsűritől.

A fesztivál közönsége találkozhat Woody Allen új vígjátékával, a You Will Meet a Tall Dark Stranger-rel (Találkozni fogsz egy magas, fekete idegennel) és Casey Affleck Joaquin Phoenixről szóló, I'm Still Here (Még mindig itt vagyok) című mozijával is, amely találgatásra készteti a nézőt: vajon igazi vagy áldokumentumfilmet lát.

 



(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Aforizmák
„ Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy tudunk még csodálkozni."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ