Verzió emberi jogi filmfesztivál Budapesten és Pécsett
Dátum: 2010. október 28., csütörtök, 12:34
Friss nemzetközi és hazai kortárs dokumentumfilmekkel, korai szovjet expedíciós filmekkel, valamint a II. világháború utáni évek magyar híradó- és rövidfilmjeivel várja a közönséget november 2. és 7. között a VII. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, a főváros mellett idén már Pécsen is.

Az idei válogatásba több mint 60 film került be a világ 28 országából, így a 2010-es program az elmúlt évekénél is erősebb lesz; a vetítéseknek a fővárosi Toldi mozi, Cirko-Gejzír Filmszínház és OSA Archívum, valamint a pécsi Apolló mozi ad otthont - mondta el a fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten Oksana Sarkisova programigazgató.

A Nemzetközi Panoráma sorozata 30 filmet mutat be, ezeket egy kivételével először a Verzió keretében láthatja a magyar közönség. A programigazgató szerint friss, változatos témájú dokumentumfilmeket hívtak meg, melyek többek között a menekültproblémáról, afgán megasztárokról, a kínai vörös turizmusról, a gyermekházasságról vagy az űrturistákról szólnak.

Oksana Sarkisova kiemelte a cannes-i filmfesztiválon is vetített, Panaszbíróság című kínai-francia filmet, amely kisemmizett kínai kisemberek sorsát dokumentálja. A kommuna gyermekei címmel a Verzióra is ellátogató Juliane Grossheim a szexuális szabadságot hirdető és a magántulajdont tagadó burgenlandi kommunában született gyermekek sorsát követi nyomon, míg a Jaffa - A narancs körbejár alkotói az izraeli-palesztin konfliktus gyökereit járják körül a gyümölcstermesztés irányából indulva.

A Magyar Panoráma programjába 9 filmet válogatott be Báron György kurátor; a közönség többek között Mészáros Antónia, Csáki László, Takács Mária, Perényi Katalin és Kabay Barna munkáival ismerkedhet meg a Verzión.

A Fesztivál keresztutak keretén belül a holland Movies that Matter a vendégfesztivál. A velük együttműködésben vetített filmek az emberi igazságtalanságokkal, jogsértésekkel, többek között nepáli, közel-keleti esetekkel foglalkoznak.

A Verzió idén két retrospektív programot is kínál. A világ egyhatodán át: Szovjet expedíciós filmek 1926-1934 keretén belül az Orosz Állami Film- és Fotóarchívumban őrzött korai szovjet expedíciós filmeket fedezhet fel a közönség. Az egykori alkotók olyan távoli tájaira viszik a nézőt, mint a Pamír, a Kaukázus, Közép-Ázsia, Szibéria, Távol-Kelet, a birobidzsani és krími zsidó települések.

"...és átvették a hatalmat" címmel Surányi Vera és Varga Balázs filmtörténészek az 1945 és 1949 közötti magyar híradó-, dokumentum- és rövidfilmekből állítottak össze eddig példa nélküli válogatást. Mint Surányi Vera emlékeztetett, a II. világháborút követő éveken érezhető az átmenet a diktatúrába: kezdetben a vizuális tudósításokban akár templomépületek vagy amerikai katonatisztek is feltűnhettek, később azonban már - a kommunista pártvezetők szónoklatain kívül - a megszólalók szavait is a kommentátor foglalta össze.

Kövecsi Anikó programkoordinátor a Verzió kísérőrendezvényeiről számolt be: A sokarcú Svájc fotókiállítás képei Lugano, Lausanne és Bern bevándorlóinak életét idézik fel a Toldi moziban, míg az OSA Archívum Vizuális Laboratóriuma a dokumentumfilm-készítés kérdéseivel ismerteti meg az érdeklődőket.

A Verzió diákfesztiváljára az őszi szünet miatt november 8. és 10. között kerül sor; a fiatalokat öt film, valamint feldolgozó beszélgetések, programok várják a Toldi moziban.

A fesztivál immár Pécsen, Európa egyik idei kulturális fővárosában is kínál programokat: az Apolló mozi közönsége hat filmmel találkozhat.

A Verzió Film Alapítvány és az OSA Archívum szervezte seregszemlén a legjobb filmnek járó díjat idén is a közönség adja; az alkotók 1500 euróval gazdagodhatnak az OSA felajánlásából.

A fesztivál részletes programját a www.verzio.org honlapon találhatják meg az érdeklődők.

 

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ