Megnyílt a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Dátum: 2011. február 11., péntek, 7:34
Az amerikai rendező testvérpár, Ethan és Joel Coen A félszemű című westernjével nyílt meg csütörtökön este a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale.
A félszeműt a Coen fivérek mellett a film szereplői közül Jeff Bridges, Josh Brolin és Hailee Steinfeld is elkísérte a német fővárosba. A John Wayne-féle klasszikus feldolgozása a főprogramban, de versenyen kívül mutatkozott be a Berlinalén.

Ethan és Joel Coen már korábban is vendégeskedett Berlinben, 13 évvel ezelőtt A nagy Lebowski című munkájukkal érkeztek. Abban a filmben szintén Jeff Bridges játszotta a főszerepet. „Ők zsenik, ők a legjobbak. A filmek, amelyeket csinálnak, egyszerűen szuperfilmek” – mondta Berlinben az Oscar-díjas amerikai színész, aki idén épp A félszemű révén van ismét versenyben az arany szobrocskáért.

A német főváros egyik leghíresebb terén, a Potsdamer Platzon található Berlinale Filmpalotában a német és a nemzetközi filmvilág számos csillaga gyűlt össze az egyik legrangosabb nemzetközi kulturális seregszemlének számító fesztivál ünnepélyes megnyitóján, amelyre 1600 vendéget vártak. A német kormányból jelen volt és beszédet mondott Bernd Neumann kulturális miniszter.

Az idei fesztiválon különös hangsúlyt kap Irán, illetve a szólás- és véleményszabadság kérdése. A főprogramban vetített filmekről döntő nemzetközi zsűri ezúttal foghíjas, nem utazhatott Berlinbe Dzsafár Panahi iráni rendező, akit hazájában hatévi börtönre ítéltek, valamint 20 évre eltiltottak az alkotói munkától. Panahi központi alakja volt a Mahmúd Ahmadinezsád elnök győzelmét hozó 2009-es választások utáni ellenzéki megmozdulásoknak, rendszerellenes propaganda címén ítélték el.

Isabella Rossellini, a zsűri elnöke csütörtökön kiállt kollegája mellett. „A szólás- és véleményszabadság alapvető a filmszakma számára” – mondta. Hozzátette, hogy a zsűri tagjai még nem adták fel a reményt, hogy Panahi elutazhat és elfoglalhatja helyét a testületben. Panahi „jó nagykövete a perzsa kultúrának” – mondta a rendezőről Amir Khan bollywoodi csillag, a zsűri tagja.

Az idei fesztivál programján 58 ország csaknem négyszáz filmje szerepel. A szervezők 300 ezer mozijegyet kínálnak az érdeklődőknek, ezzel a Berlinale a filmvilág legnagyobb közönségfesztiválja. A legjobbaknak járó Arany és Ezüst Medvéket február 19-én osztják ki, a fesztivál 20-án a nézőknek szentelt nappal zárul.

A Berlinale ideje alatt olyan csillagokat várnak a német fővárosba, mint Vanessa Redgrave, Colin Firth, Helena Bonham-Carter, Ralph Fiennes, Harry Belafonte, Liam Neeson vagy épp Madonna, Kevin Spacey és Jeremy Irons.

(MTI)

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Az az ember, aki csakis önmagát szereti, semmit sem gyűlöl annyira, mint egyedül maradni önmagával."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ