A Pál Adrienn című filmé lett a szemle fődíja
Dátum: 2011. május 9., hétfő, 7:23
Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett díjátadó ünnepségen.

"Örülünk, hogy egy ilyen kevésbé gyors és pergő film elnyerte a közönség tetszését" - fogalmazott Kocsis Ágnes. A játékfilmes kategória győztes alkotásának stábja Szőcs Gézától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárától vehette át a díjat.

A politikus úgy fogalmazott: a tavaly megválasztott kormány úgy ítélte meg, más irány kell a magyar filmművészetnek. Mint mondta, a filmtámogatás új rendszerével a "magyar film nem visszaszerezheti, hanem megszerezheti azt a nemzetközi elismerést, amelynek +virtuálisan+ már birtokában van". Szőcs Géza arról is beszélt, hogy tervezik egy filmfesztivál életre hívását, így jövőre filmszemle és filmfesztivál is lehet.

A legjobb színész László Zsolt lett (A halálba táncoltatott leány), míg a legjobb színésznőnek járó díjat Bacskó Tünde kapta az East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért. A színésznő az 500 ezer forinttal járó díj átvétele után köszönetet mondott Hajdu Szabolcs rendezőnek, hogy lehetőséget adott neki a filmben. László Zsolt nem tudta átvenni személyesen az elismerést, mert színházi kötelezettségeinek tett eleget. Cserhalmi György, a játékfilmes zsűri elnöke külön szólt a mellékszereplőkről: "éljenek az epizodisták, idén ugyanis ők nem kaptak díjat".

Két díjat is nyert Mundruczó Kornél filmje, a Szelíd Teremtés - A Frankenstein-terv. Mundruczó Kornél egymillió forinttal járó rendezői díjat kapott, emellett a film operatőre, Erdély Mátyás is díjat vehetett át az alkotás fényképezéséért. "A filmet még játsszák a mozik, nagyon örülnénk, ha még többen megnéznék" - jegyezte meg a rendező.

Sós Ágnes rendező Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek című alkotása diadalmaskodott a dokumentumfilmek mezőnyében és kapta meg az Ember Judit-díjat. Az elismerést Ember Judit lánya adta át. A rendező kiemelte, örülnek az HBO csatorna támogatásának és szeretnék, ha a dokumentumfilmek is eljutnának a közönséghez. Schiffer Pál rendezői díjjal ismerték el Szekeres Csabát az Örvény című alkotásért és Varga-Kabarcz Zsófia a Varázslatos gladiátorok című munkáért.

A legjobb kisjátékfilm Till Attila alkotása, a Csicska lett, amelyet hamarosan a cannes-i filmfesztiválon vetítenek.

A televíziós filmek között megosztva díjazták Török Ferenc Apacsok és Esztergályos Károly Szégyen - Töredékek a huszadik századból című filmjét.

Először szenteltek külön szekciót az animációknak, ebben a kategóriában Molnár Tünde Simon vagyok című munkája kapta a fődíjat. A tudományos-ismeretterjesztő kategória fődíjával, a Kollányi Ágoston-díjjal gazdagodott Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmje.

A Mozisok Országos Szövetsége által alapított Petróczy Sándor-díjat az Üvegtigris 3 nyerte el, a filmet több mint 304 ezren látták bemutatója óta. Dyga Zsombor Utolér című thrillere kapta az Országos Diákzsűri Zöld Holló-díját, a rendező elmondta "egyáltalán nem számított erre az elismerésre".

Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a mustra, mint korábban és bizakodnak, hogy jövőre is lesz filmszemle. "Erre vonatkozóan nem kaptunk túl sok bíztatást" - jegyezte meg.

A mustra négy napja alatt egyébként mintegy tízezer néző látta a filmeket.

Az idei filmszemlét a hagyományos februári időponttól eltérően rendezték májusban, a mustra visszatért korábbi helyszíneire, az Uránia Nemzeti Filmszínházba, a Puskin, valamint a Corvin moziba. A kísérő programok - vetítések, koncertek - helyszíne a Gödör Klub volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
leslie 2011-05-10 12:10 | Válasz erre | #1
Igeeeen!!!!!) gratulálok Kocsis Ágnesnek, kiváló filmes!

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ