Nemzetközi film- és zenei fesztivál Győrött
Dátum: 2007. április 3., kedd, 19:52
Több mint nyolcvan film indul a Mediawave fesztivál ez évi versenyében; az április 27-én kezdődő nemzetközi filmművészeti és zenei rendezvénysorozat programjait kedden ismertették Győrött.

Durst György, az eseményt szervező Mediawave Alapítvány kuratóriumának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a 17. alkalommal megrendezendő fesztivál a kiegészítő programok ellenére még mindig elsősorban filmes seregszemle, amelyre a világ minden tájáról érkeznek alkotások.

Nagyon sok a jelentkező, még hongkongi filmművészeti főiskolás is akadt az érdeklődők között - tette hozzá.

A programban 33 filmbemutató szerepel, köztük Jirí Menzel alkotása, az Őfelsége pincére voltam, amely Bohumil Hrabal műve alapján készült.

A filmvetítések az idén is zenei eseményekkel egészülnek ki - mondta Hartyándi Jenő fesztiváligazgató, hangsúlyozva: a rendezvényen hagyományosan erős a dzsessz és blues jelenléte.

Szólt arról is, hogy Jimi Hendrix amerikai rockgitárosra emlékezve négy ország zenészei álltak össze Pannónia Hendrix Memorial Blues Projekt néven.

Hartyándi Jenő hozzátette, a fesztiválon jelen lesz az etnozene és az alternatív zene is, mindemellett táncprodukciókat láthat a közönség.

A városon kívüli, úgynevezett periféria-projektek keretében az egyik győri lakótelepen, Marcalvárosban tartanak rendezvényeket, míg két környékbeli faluban, Écsen és Ravaszdon népzenei és néptáncos programokat, pincesétát és traktortúrát szerveznek.

A május 5-ig tartó fesztivál keretében az idén is rendeznek konferenciákat, tanácskozást tart például a nemzetközi fesztiválok európai szövetsége és a Magyar Fesztivál Szövetség.

A Mediawave ez évi, speciális programjában az iszlám kultúrát mutatják be: beszélgetéseket, koncerteket, ételbemutatókat tartanak.

A fesztiválhoz kapcsolódóan az idén is kiosztják a Párhuzamos Kultúráért elnevezésű díjakat.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ